A gyerekcipőből már kilépett a hazai triálos társadalom, egyre többen hódolnak országszerte ennek a sportágnak, de azért nem árt először felidézni a szabályokat. A szombaton Miskolcon, a megyei könyvtár előtti lebetonozott területen a versenyzőknek 2 percük volt egy-egy szekció teljesítésére – ha átlépték a limitet, 10 másodpercenként 1 hibapontot kaptak. A lábletételért szintén pont jár. Sőt, ha mindkét lábát leteszi a versenyző, az újabb 5 hibapontot jelent, és azonnal be kell fejeznie a szekció teljesítését.
Szabó Sándor, a versenyt megszervező és lebonyolító Pro Trial Sport Egyesület elnöke a Miskolc Televíziónak elmondta, az ország minden tájáról érkeztek versenyzők Miskolcra. A pályákról elmondta, úgy építették meg azokat, hogy egy országos bajnokság kritériumainak maradéktalanul megfeleljenek. Sőt ennyivel nem elégedtek meg, hiszen egy külföldi világkupa színvonalát szerették volna elhozni Miskolcra. Ennek megfelelően felállítottak egy farönkös szekciót, de volt konténeres, kábeldobos, betonelemes és farakatos szekció is.
Hegedűs László, 14-szeres magyar bajnok triálversenyző is elégedetten nyilatkozott mind a szervezést, mind a pályák nehézségét illetően.
– Kiváló szervezés, a pálya is jó, minden megvan rajta, ami egy világversenyen is megtalálható. A fejlődésem érdekében világversenyeken is részt szoktam venni, így a külföldi szinthez is hozzá vagyok szokva. Ezek után is csak azt mondhatom, kemény pályákat építettek Miskolcon. Mindegyiken van olyan rizikós szituáció, ahol nagyon egyszerű hibázni – mondta Hegedűs László, aki idén az összetett világranglista 7. helyén végzett.