2024. augusztus 24. Bertalan
Trófeamustrát tartottak Répáshután
minap.hu
|
2015. október 28. 11:45
|
frissítve: 2015. október 29. 11:25
A Bükk hegység szívében, a házigazda szerepét betöltő Répáshutai Erdészet kezelésében lévő Pénzpataki Vadászház adott otthont az Északerdő Zrt. VII. Trófea Mustrájának. Itt a társaság vadászterületeiről származó 96 trófea mellett más vadászterületekről származó 13 agancsot is bemutattak.

trofeamustra2.jpg

A résztvevőket Zay Adorján, az erdészeti társaság vezérigazgatója köszöntötte. Beszédében a következetes szakmai munkát értékelte.

Az Északerdő Zrt. 2014/2015 év legjobb hivatásos vadászának adott át oklevelet. Ezt a címet idén a Jósva-Tornai Erdészeti Igazgatóság kerületvezető erdésze, ifj. Jóna Albert kapta. Dicsérő oklevél illette Varga Lászlót, a Jósva-Tornai Erdészet másik erdészét is. Ő az idei „Az Év Erdésze” verseny országos döntőjében harmadik helyezést ért el.

trofeamustra3.jpg

Az eseményt megtisztelte a Földművelésügyi Minisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára is. Ugron Ákos Gábor beszédében az állami erdőgazdaságok vadgazdálkodási ágazatban betöltött meghatározó szakmai szerepe mellett jelentős közjóléti tevékenységüket is hangsúlyozta. Berta Béla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási főosztályvezető helyettese a megyei vadászati eredményeket foglalta össze.

A megye három vadgazdálkodási körzetében növekedést mutat a gímszarvas állomány, amit igazol az is, hogy több mint 50 vadászterület mutatott be gím agancsot bírálatra. Az előző évihez képest már egy újabb vadászterületen is került terítékre gímszarvas. Az idén a megyében elejtett legnagyobb (11,07 kg), legtöbb pontszámot (225,3) kapó gímbika tekintetében az Északerdő Zrt. Zemplénben található, tállyai vadászterülete vitte a prímet.

trofeamustra4.jpg

Szentléleki Tibor, az erdőgazdaság vadászati osztályvezetője továbbra is kollégái áldozatos szakmai tevékenységében látja a gímbika vadászatának sikerét. A szeptember elején jól induló bőgést a száraz, meleg időjárás visszavetette, melyet a 20-án érkező hidegfront csak tovább rontott. A bőgés a Zrt. vadászterületein gyakorlatilag szeptember 24-25-tel megszűnt.

Vélhetően a száraz nyári időszak miatt egy gyengébb agancsfelrakással is szembesültek a szakemberek, melyet a korábbi évektől 20-30 dekagrammal elmaradó átlagsúly (5,09 kg) is alátámaszt. Ezzel együtt az érmes arány a korábbi évek emelkedő tendenciáját megszakítva visszaesett 33 százalékra. Örvendetes, hogy szinte elhanyagolható a hibás elejtések aránya.

trofeamustra1.jpg

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat