2024. október 02. Petra
Trump szankciókat tervez bizonyos országok ellen
MTI
|
2018. február 03. 08:25
|
frissítve: 2018. február 03. 08:25
Donald Trump amerikai elnök szankciókat tervez azon országok ellen, amelyek nem fogadják be az Egyesült Államokból kitoloncolni szándékozott állampolgáraikat.

Az elnök erről pénteken este egy virginiai rendezvényen beszélt. Trump a belbiztonsági minisztérium és a határvédelmi szervek virginiai kiképzőközpontjában vett részt kerekasztal-beszélgetésen, majd tájékozódott a központ munkájáról.

A vonakodó országokra célozva leszögezte: „ha nem veszik vissza őket (az állampolgáraikat), akkor szankciókkal sújtjuk őket, vámtarifákat vetünk ki ezekre az országokra”. Hozzátette: „akkor majd olyan gyorsan visszafogadják őket, hogy még a fejünk is beleszédül”. A segélyek megvonásával is megfenyegette ezeket az országokat. Megnevezte Kínát és az afrikai Sierra Leonét.

A kerekasztal-beszélgetésen Trump felvetette, hogy meg kell vonni a segélyeket azoktól az országoktól is, amelyek illegálisan kábítószert állítanak elő. „Ők nem a barátaink” – fogalmazott, de mindjárt hozzátette, hogy nem említ konkrét példákat. „Dollármilliárdokat adunk nekik segélyek formájában és nem teszik azt, amit tenniük kellene, de most majd nagyon kemény intézkedéseket hozunk” – mondta.

Donald Trump a szakembereknek hangsúlyozta, hogy a határok védelméhez szükség van az általa szorgalmazott átfogó bevándorlási törvényre. A belbiztonságért felelős tisztségviselők munkája „száz százalékkal könnyebb lenne” megfelelő törvényekkel – szögezte le, kifejtve, hogy szeretne megállapodásra jutni ez ügyben a demokrata párti politikusokkal.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat