Petrovics László SJ miskolciként a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban dolgozott képzése alatt. Tizenöt éve tagja a jezsuita rendnek, nemrég tért haza külföldról, Londonban és Spanyolországban is képzésen vett részt.
A budapesti Jézus Szíve jezsuita templomban, április 29-én Székely János esztergom–budapesti segédpüspök diakónussá szentelte.
Szeptember első vasárnapján pedig pappá szentelték annak a gimnáziumnak az udvarán, amelyben dolgozott. Az Avas-Déli Isteni Ige templomában 11 óra 30 perctől kezdődött a szentmise, mely során. Ternyák Csaba egri érsek felszentelte Petrovics Lászlót.
Petrovics László szerint jezsuitának lenni, egyet jelent a nagylelkűséggel. – Tudni igazán nagylelkűnek lenni az élettel. Tanulni nagylelkűséget törékenységben és megbocsátásban. Mindig nagylelkűnek lenni a szeretetben – nyilatkozta.