2024. május 12. Pongrác
Tulajdont szerzett a magyar állam az Erste Bankban
kormány.hu
|
2016. június 20. 15:44
|
frissítve: 2016. június 20. 15:44
Az egyre erősebb hazai pénzügyi szektor – hitelezési tevékenységének bővítésével – nagymértékben segítheti gazdaságunk versenyképességének javítását, a beruházások mértékének növekedését és így a foglalkoztatottság bővülését is – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Erste Bank AG-val kötött szerződés aláírása utáni budapesti sajtótájékoztatón.

A magyar állam és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 15-15 százalékos kisebbségi tulajdont szerezett az Erste Bank Magyarország Zrt.-ben. Varga Mihály emlékeztetett: a kormány tavaly februárban megállapodást kötött az EBRD-vel. Az egyezményben foglaltak szerint számos, a magyar gazdaság szempontjából fontos pénzügyi kérdésben a korábbiaknál szorosabban működnek együtt. Kiemelte: a mai szerződéskötéssel a banki hitelezési tevékenység élénkülését és ezen keresztül a gazdasági növekedés kedvező lendületének fenntartását kívánják elérni. Azzal, hogy az EBRD-vel közösen vásárolt a magyar állam tulajdonrészt az Erste Bankban, tovább növelik a bizalmat az egyik legnagyobb magyarországi bank és a kormány között – szögezte le a szakminiszter.

Az egyre erősebb hazai pénzügyi szektor – hitelezési tevékenységének bővítésével – nagymértékben segítheti gazdaságunk versenyképességének javítását, a beruházások mértékének növekedését és így a foglalkoztatottság bővülését is
Fotó: Eisenmann József/NGM

A tárcavezető kiemelte: mindhárom fél számára előnyös volt a korábbi egyetértési megállapodások megkötése, amit jól mutat, hogy az elmúlt egy évben minden oldalról ennek megfelelő döntések születtek. Így például a kormány vállalta a bankrendszer terheinek csökkentését és ígéretéhez híven több lépcsőben jelentősen mérsékelte a bankadót. Az EBRD ezzel párhuzamosan feltérképezett olyan új lehetőségeket, amellyel növeli szerepét a magyar gazdasági és pénzügyi rendszer fejlesztésében, az Erste pedig Magyarország melletti elkötelezettségének megfelelő üzleti tevékenységet folytatott. Mindennek köszönhetően nyújtott az Erste lehetőséget a magyar államnak és az EBRD-nek arra, hogy 15-15 százalékos kisebbségi tulajdont szerezzenek az Erste Bank Magyarország Zrt.-ben. A most megkötött szerződések mindezeken túl a magyar kormány gazdaságpolitikája és gyakorlati lépései iránti nemzetközi bizalom kifejezését is mutatják.

A kormány a következő években kiemelten számít a bankok szerepvállalására a gazdasági növekedés erősítésében – húzta alá Varga Mihály. Mint mondta: a tavalyi megállapodás és a most megkötött szerződések révén a partnerek közvetlenül is érdekeltek lesznek abban, hogy a magyar gazdaság jól teljesítsen.

Az előzetes elképzeléseknek megfelelően a magyar állam és az EBRD ugyanazon a piaci áron, 38,9 milliárd forintért vásárolta meg az Erste Bank Magyarország 15-15 százalékos tulajdonrészét – tájékoztatott Varga Mihály. Mint mondta: a kormány hosszú távú befektetésként tekint az Erste Bankban megvásárolt részesedésre, a pénzintézetet továbbra is az Erste irányítja, a magyar kormány egy-egy külsős tagot delegál az igazgatóságba és a felügyelőbizottságba.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat