2024. április 16. Csongor
Új mezek, hagyományos játékok
minap.hu
|
2014. augusztus 26. 22:28
|
frissítve: 2014. szeptember 02. 15:20
A hagyomány folytatódott: két előkészületi meccs között szurkolói ankéttal indították a Jegesmedve-szezont. Kedden este 6 órakor a Szinvaparkba várták a szurkolókat – ahová a többség a Centrumtól indult hangulatos felvonulással, az utánpótlás-játékosokkal együtt érkezett meg.

jegesmedvek_anket_140826_ja_6.jpg

A hétfői, idegenbeli mérkőzés után a Miskolci Jegesmedvék augusztus 28-án, csütörtökön játsszák le első hazai felkészülési mérkőzésüket, és ezzel tényleg elkezdődik a szezon. Ám még mielőtt az első korongbedobás megtörténne, a már hagyományos szurkolói ankét várta a játékosokat és a drukkereket.

jegesmedvek_anket_140826_ja_20.jpg

Az új szezont az újak köszöntötték: azaz az új vezetőedző, és azok a játékosok, akik korábban még nem öltötték magukra a sárga-fekete mezt. Bemutatták a csapat idei mezét, a hazai és idegenbeli változatot egyaránt – ezeket meg is lehetett nyerni.

jegesmedvek_anket_140826_ja_22.jpg

Fotók: Juhász Á.

Azért a hagyományokhoz is ragaszkodtak: a tavalyi ankéton óriási sikert aratott, felnőtt és utánpótlás Maci-meccseket ismét láthatott a közönség.

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat