2024. május 06. Ivett, Frida
Új vezetőedző a vízilabdázóknál
Juhász István
|
2014. augusztus 23. 16:12
|
frissítve: 2014. augusztus 23. 16:12
Változás történt a Pannergy Miskolci Vízilabda Club vezetőedzői posztján. Bachner András szakmai igazgató arról adott tájékoztatást, hogy a csapatot két évig irányító Binder Szabolcs helyett, Bíró Attila lett a miskolci pólósok edzője.

Bachner András szerint a váltás oka az volt, hogy az eddigi edzővel nem tudtak a csapat jövőjével kapcsolatban közös nevezőre jutni. Az új szakvezető, Bíró Imre az OSC és az FTC edzője is volt, illetve Kemény Dénes mellett a válogatott másodedzőjeként is tevékenykedett és most már ő készíti fel a miskolci pólósokat a minél sikeresebb bajnoki szereplésre. Bachner András szakmai igazgató, a Miskolci Vízilabda Clubhoz most csatlakozó fiatal tehetségekkel kapcsolatban jó hírekkel szolgált, ugyanis Kovács Zoltán és Keresztúri Márton is részt vesz a magyar válogatott tagjaként, az U 20-as Európa Bajnokságon.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat