2024. április 20. Tivadar
Újdonságokkal rajtol szerdán a jégkorong MOL Liga
MTI
|
2014. szeptember 15. 22:13
|
frissítve: 2014. szeptember 16. 09:46
Az újonnan csatlakozó Debrecennel, valamint a korábbinál lényegesen bőségesebb közösségi média megjelenéssel rajtol szerdán a jégkorong MOL Liga hetedik szezonja.

Amint az a 2014/2015-ös sorozat hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott: az Érsekújvár (Nové Zámky) szeretné megvédeni címét, az előző idényben finalista Brassó, valamint a magyar bajnok Dab.Docler, a Miskolc és a friss Román Kupa-győztes Csíkszereda a döntőbe jutást tűzte ki célul. A Ferencváros – amelynek szakosztályvezetője, Almássy Kornél bízik benne, hogy 2017-es év végére már lesz saját pályájuk –, az Újpest és a mezőnyhöz most csatlakozó, a 227-szeres válogatott Ladányi Balázzsal erősített Debrecen a rájátszásba kerülésért harcol. A hajdúságiaknál cél még az is, hogy a városban megszerettessék a hokit, és minél több szurkolót csalogassanak ki a mérkőzésekre. Ebben segíti őket a helyi Tankcsapda-együttes, amelynek tagjai a budapesti sajtótájékoztatón is megjelentek, és ott lesznek a pénteki hazai rajton is.

Kerey Péter ligaelnök elmondta: a romániai Galac és a szlovákiai Homonna is érdeklődött a MOL Liga iránt, ám a komoly feltételeknek egyelőre nem tudtak megfelelni, így elhalasztották a belépésüket. Hozzátette, február-március táján lehet aktuális, hogy mely csapatok kívánnak jövőre csatlakozni, de nekik mindenképpen meg kell győzniük a mostani résztvevők többségét, hogy belépésükkel emelkedik a színvonal és a nézettség.

Kovács Csaba, a magyar szövetség szakmai alelnöke kiemelte: minden eddiginél erősebb a MOL Liga, érthető, ha egyre többen szeretnének belépni, és van reális alapja a létszámbővítésnek. A névadó szponzor képviseletében Kelenvölgyi Ágnes szponzorációs vezető jelezte: keresik a magyar szervezésű nemzetközi ligába a határon túli csatlakozókat, de a szakmai kérdésekbe nem szólnak bele.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat