2024. augusztus 21. Sámuel, Hajna
Újra Magyarországon edz, versenyez Kiss Attila
Miskolc Televízió/minap.hu
|
2017. június 24. 09:31
|
frissítve: 2017. június 25. 12:10
A válogatott úszó az Egyesült Államokban tanul és sportol, de hazaérkezését követően sem a pihenésé a főszerep, hiszen két hazai viadalon is túl van már a Miskolc Városi Sportiskola úszója.

Korábban akár a mályi tónál is, mostanában már inkább a fairfax-i egyetemen lehet találkozni a miskolci válogatott úszóval, Kiss Attilával. Hatalmas változás volt a fiatal tehetség életében, hogy nemrégiben a Washington melletti egyetemen kezdte meg tanulmányait és ott is folytatja, egy, az európai metódustól sok területen eltérő módszer szerinti edzésprogram mellett, versenyzését.

– Nagyon jól sikerült tanulmányilag megfelelnem, és az úszásban, a középhosszú távokon és a vegyesen is fejlődtem – értékelte a háta mögött hagyott hónapokat Kiss Attila. – Az edzésmódszerek egészen mások; 25 yardos medencében készülök, ami megint másra helyezi hangsúlyt, mert sokkal fontosabbak a fordulók.

kiss_attila_150427_vcs_08.jpg

A miskolci junior világbajnok szerint nagyon pozitívan hatott rá, hogy egy csapat tagjaként készülhet, illetve nem kell hanyagolnia sem a tanulást, sem a sportolást, az amerikai egyetemi rendszer nagyban hozzájárul ahhoz, hogy mindkét területen remekül halad.

Hazaérkezése után már két versenyt is teljesített: Szegeden, a nyíltvízi 10 km-es versenyen a 6. lett és már versenyzett a Duna Arénában is.

– A Budapest Openen sikerült egy arany és egy bronzérmet szereznem. Időben elmaradtam az egyéni időimtől, de ez talán érthető is, hiszen az átállás után nem sokkal volt a verseny – mondta.

A miskolci ifjúsági világbajnokkal készült hosszabb riportot a Miskolc Televízió keddi sportműsorában láthatják majd.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat