2024. október 21. Orsolya
Újra meghirdeti ösztöndíjprogramját a Diákhitel Központ Zrt.
MTI
|
2017. március 27. 13:09
|
frissítve: 2017. március 27. 13:09
Másodszorra hirdeti meg ösztöndíjprogramját a Diákhitel Központ Zrt., a tizennégy nyertes havi 70 ezer forintot kap a 2017/18-as tanévben, a jelentkezési határidő május 26-a - jelentette be a társaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten tanulók előtt, egy tehetségnapi rendezvényen.

Bugár Csaba tájékoztatása szerint olyan 40 év alatti, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemisták, főiskolások pályázhatnak, akiknek hatályos diákhitel-szerződésük van. A jelentkezés feltétele egyebek mellett az is, hogy a hallgatónak legyen már legalább két lezárt féléve. A nyelvvizsga, a kutatói munka, a közéleti tevékenység és a sporteredmény pluszpontokat hozhat.

Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja azt mondta, az első pályázatok értékelésekor fiatal, rugalmas, ambiciózus hallgatókkal találkozott.

Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus úgy vélekedett, hogy mindenki tehetséges valamiben, a sokféle világnak pedig az összes tehetségre szüksége van.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat