A történelmi események teremtették meg az alapját annak, hogy a ma együtt ünnepelhet a magyar állam, a közigazgatás és a helyi önrendelkezést kifejező önkormányzatok képviselői.
A rendezvényen Halász János országgyűlési képviselő, a Magyar Művészeti Akadémia Felügyelő Testületének elnöke mondott köszöntőt. Bevezetőjében Petőfi kérdését vetette fel, miszerint van-e szebb a közösség láncolatánál, amit a hazaszeretet tűze kovácsol össze? Tudjuk, hogy egymáshoz kapcsolódva alkotunk egységet, Gyökerekre van szükség a szabadsághoz, az alkotáshoz, a bátorsághoz- mondta a szónok. Hozzátette: a márciusi ifjak ismerték fel, hogy a népnek nemzetté, valódi közösségé kell válnia, hogy megvalósíthassa álmait. Ezért kiálltak az elnyomás ellen, és létrehozták Európa legszabadabb alkotmányát.
- Nem akartak gyarmat lenni kelet és nyugat határán. Most sem akarunk mást, csupán annyit, hogy magunk dönthessünk életünkről - mondta Halász János. - Népben, nemzetben gondolkodunk 2015-ben is, békére és együttműködésre törekszünk. De nem engedünk a 48-ból.
Halász János felidézte a borsodi emberek forradalmi tetteit, és áldozat vállalását, hiszen a vármegye azonnal megalakította a nemzetőrségét, és itt alakult meg az országban elsőként az önkéntesek azon csoportja akik felvették a harcot a betörő ellenséggel.
A rendszerváltáskor sokan gondolhatták, hogy már nem kell a korábbi eszmékért küzdenünk. Szuverenitásunkért, gazdasági függetlenségünkért azonban most is nap mint nap ki kell állnunk. Nemzeti összefogással, összefogva és együttműködve azonban bármit el tudunk érni - zárta gondolatait Halász János.
A beszéd után a világhírű Muzsikás Együttes műsorát tekinthették meg, ami a Bartók albumra épült. A vendég Fülei Balázs zongoraművész volt.