Valószínűleg sosem felejtik el a szurkolók azt az estét, amikor Jesse Dudas bombagóljával megnyerte a 2015-ös MOL Ligát a DVTK Jegesmedvék csapata. Ezeket a pillanatokat akár újra át is élhetik a sportág barátai. Szombaton és vasárnap Miskolcon lesz a jégkorong döntő első két mérkőzése. Ezzel elkezdődik a 2016-os finálé, ahol a címvédő miskolci csapat ellenfele, a hihetetlenül izgalmas elődöntő után, a MAC Budapest lesz.
Egri István, a Macik elnöke elmondta, természetesen azt várja, hogy a miskolciak megnyerik a MOL Ligát.
– Azért dolgozik itt mindenki, s azért indul el egy bajnokságban minden csapat, hogy mindent, amit csak lehet, megnyerjen. Mis is ezt várjuk, nyerjük meg a MOL Ligát! Úgy gondolom, ez a csapat alkalmas rá, a fiúk már nagyon fel vannak tűzelve – mondta.
Egri István a Városi Szabadidőközpont vezetőjeként örömmel nyugtázta, hogy újabb rangos sporteseménynek ad otthont a jégcsarnok, és idén is döntőt játszik a csapat.
– Készülünk erre az eseményre. Nekünk ugye hála Istennek a kosarasok is komoly munkát adnak. A szombati napon egy dupla programunk lesz, ugyanis a MOL Liga döntő első mérkőzése mellett egy Európa Kupa mérkőzés is lesz itt a szomszédban – fűzte hozzá.
Éppen ezért úgy szervezték az eseményeket, hogy ne keresztezzék egymást. A jégkorongdöntő első mérkőzése szombaton 17 órakor kezdődik, ezek után 20 órakor pedig a Szabadidőközpontban, a női kosárlabda Európa Kupa negyeddöntő visszavágón indul útjára a labda.
Éppen ezért arra kérnek mindenkit a szerevezők, hogy időben induljon el a mérkőzésekre. A jégkorongdöntő első két találkozójára már csak korlátozott számban kaphatók jegyek, így célszerű először telefonon érdeklődni a vásárlási lehetőségekről.