Török Zoltán, a NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte: a következő néhány hónap kiemelkedően fontos nemcsak a turisztikai projektek, hanem az Észak-magyarországi Operatív Program (ÉMOP) keretében kezelt összes fejlesztés tekintetében, mivel a 2007-13. közötti fejlesztési programban támogatott projektek esetében a költségek elszámolhatóságának végső időpontja december 31.
– A támogatások teljes mértékű felhasználása a cél, bármilyen csekély mértékű forrásvesztést szeretnénk elkerülni – hangsúlyozta Török Zoltán. Az ügyvezető hozzátette: azon dolgoznak, hogy a közel 287 milliárd forint összegű forrást a megadott határidőig, a fejlesztéseken keresztül a magyar gazdaságba juttassák. Jelen adatok szerint a nyertes pályázókkal leszerződött támogatási összeg meghaladja a 281 milliárdot.
– A régió természeti adottságai és kulturális örökségei páratlanok, de önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy turisztikailag versenyképessé váljon egy térség – mutatott rá az ügyvezető. Hozzátette: egyedi szolgáltatásokkal, élményekkel kell kiegészíteni a látnivalókat, hogy azok vonzó „termékké” váljanak. Ezen projektek esetében már leszerződött közel 200 fejlesztés, összesen közel 64 milliárd forint támogatási összeggel.
Török Zoltán hangsúlyozta, hogy a projektek eredményeként több mint ezer új munkahelyet tudtak létrehozni, és közel 400 munkahelyet tudtak megőrizni a projektgazdák. Uniós támogatással valósult meg egyebek mellett a Tisza-tavi Ökocentrum, de érdemes ellátogatni az ügyvezető elmondása szerint az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi területre is.
A megyében az ÉMOP turisztikai projektjei révén szerződéssel lekötött forrás meghaladja a 30 milliárd forintot, amely 91 projektet jelent – ismertette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke. Török Dezső elmondta, büszke a megye páratlan természeti kincseire. Hozzátette, a megyében fejlődnek az ipari parkok, az infrastruktúra, de a természeti kincsek, történelmi örökségek megőrzése legalább ennyire fontos. Jó példaként említette a boldogkői vár és az edelényi kastély rekonstrukcióját.
Török Zoltán Miskolc kapcsán elmondta, a városban 25 turisztikai projekt található, amelyek összesen több mint 6,95 milliárd forint leszerződött támogatást képviselnek. Ebből az uniós forrásból újult meg a lillafüredi függőkert, a Diósgyőri vár, valamint hamarosan átadják a Lovagi tornák terét és a vásárteret.