2024. május 10. Ármin, Pálma
Vádat emeltek a lyukóvölgyi emberölés ügyében
minap.hu
|
2014. szeptember 15. 12:05
|
frissítve: 2014. szeptember 16. 14:32
Egy embert agyonvertek, egyet súlyosan bántalmaztak és kiraboltak, illetve kutyát akasztottak háromnapos ámokfutásuk során a fiatal férfiak.

A B.-A.-Z. Megyei Főügyészég nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, rablás bűntette, állatkínzás és betöréses lopás miatt emelt vádat a 17, 18 és 19 éves férfiakkal szemben szeptember elején.

2013. március közepén a vádlottak közösen italoztak egyikük lakásán, baráti társaságban Miskolc Lyukóvölgy városrészében. Éjfél körülre már erősen ittas állapotba kerültek, majd közülük ketten elhatározták, hogy betörnek egy szomszédos házban lakó idős férfihez.

Bemásztak a kerítésen, majd a ház ajtaját berúgva behatoltak. A zajra felébredő sértettet a 18 éves férfi ököllel leütötte, majd amikor megpróbált felállni a földről, akkor 17 éves társa ismét megütötte. Ezután egyikük elővett egy kést és azzal kezdte szurkálni a 64 éves férfit, társa pedig tovább ütlegelte és rugdosta, közben folyamatosan pénzt követeltek tőle.

A bántalmazás következtében a sértett rövid időn belül meghalt. A vádlottak bántalmazása miatt az élet kioltásával szükségszerűen vele járó szenvedést jóval meghaladó testi-lelki gyötrelmeket volt kénytelen átélni.

A vádlottak 37 ezer forint értékben vittek el használati tárgyakat a házból, majd otthon eldicsekedtek tettükkel.

Másnap egy másik férfi házába törtek be, ekkor már hárman. A 48 éves férfit hasonló módon ütlegelni kezdték, ő azonban bemenekült a mellékhelyiségbe és azt magára zárta. Innen 50 ezer forint körüli összegben vittek el értékeket.

Ezen a helyszínen a sértett nagy testű kutyáját saját láncára felakasztották, amelynek következtében az állat különös szenvedés mellett elpusztult.

Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben határozott tartamú fegyházbüntetés, a fiatalkorú vádlott esetében fiatalkorúak börtönbüntetése kiszabását indítványozta – tájékoztatta portálunkat Miskolci László főügyész.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat