2024. október 04. Ferenc
Válogatni jó! – már a fiatalok is tudják
minap.hu
|
2014. szeptember 04. 15:20
|
frissítve: 2014. szeptember 05. 13:49
A környezetvédelmet és a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő és szemléletformáló programokra vártak helyi óvodásokat, iskolásokat, de felnőtteket is csütörtökön a Szent István térre. Pfliegler Péter alpolgármester megnyitó beszédében kiemelte: Miskolc sokat tesz azért, hogy környezetbarát városként emlegessék.

Érdekes játékok, kreatív feladatok várták csütörtökön a fiatalokat a kampánynap keretében a Szent István tér mögötti parkolónál felállított sátorban és környékén egészen délutánig, a „Miskolc és térsége települési szilárdhulladék-kezelési rendszerének továbbfejlesztése” című projekt keretében.

Természetesen minden a környezetvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés körül forgott a népszerűsítő programon, láthattak az érdeklődők például újrahasznosított anyagból készült tárgyakat, hulladékos memoryban vehettek részt, játszhattak a komposzt puzzle-lel és az óriás-társasjátékkal, vagy éppen hulladékos tesztet tölthettek ki. Ma már annyira nem is meglepő módon, egészen felkészült gyerekekkel is találkozhattunk, akik bizony néhány felnőttet is megszégyenítő módon rengeteget tudnak a hulladékszelektálásról és a környezettudatosságról.

valogatni_jo_rendezveny_140904ml_05.jpg

Pfliegler Péter alpolgármester (balra) és Szabó Marcell műsorvezető. Fotó: Mocsári L.

Erről Pfliegler Péter alpolgármester is hamar meggyőződhetett, mikor megnyitó beszédének kezdetén kérdéseket intézett a sátorban összesereglett ovisok és általános iskolások felé. Kiderült, a fiatalok többsége pontosan tisztában van már a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával. Nem véletlen, hiszen – mint az alpolgármester is hangsúlyozta – „Miskolc sokat tesz azért, hogy környezetbarát városként emlegessék”. Pfliegler Péter a környezetbarát beruházások között megemlítette többek között a geotermikus fűtőrendszer kiépítését, valamint a Zöld Nyíl projektet, és kiemelte: a Selyemréti Strandfürdő, valamint a Miskolctapolcai Strandfürdő is mutatja a város elkötelezettségét a Green City megvalósulásáért. Az alpolgármester rámutatott, a város lakóit is igyekeznek bevonni a zöld fejlesztési programokba.

valogatni_jo_rendezveny_140904ml_28.jpg

Sok gyerek tudta a kérdésekre a választ. Fotó: Mocsári L.

A kampánynapon elhangzott: 36, Miskolc környéki településen már a lakossághoz kerültek a szelektív hulladékgyűjtést szolgáló sárga edények, és Miskolcon is folyamatosan kopogtatnak a szolgáltató emberei a háztartásoknál. A „Miskolc és térsége települési szilárdhulladék-kezelési rendszerének továbbfejlesztése” című, az EU Kohéziós Alapja és a magyar állam által támogatott program keretében kiterjesztett szelektív hulladékgyűjtéshez 35 ezer sárga műanyag kuka, a kisebb településeken pedig még 5 ezer házi komposztáló is gazdára talál a térségben. Ahhoz pedig, hogy minden érintett tudja, miképp is kell szelektíven gyűjteni, szemléletformáló programot indított a Miskolc Térségi Konzorcium – ennek keretében népesült be csütörtökön délelőtt a Szent István tér.

Az alpolgármester kiemelte: ez a hulladékkezelési program, amely mintegy 243 ezer polgárt érint, jelkép értékű – olyan projektről van ugyanis szó, „ahol Miskolc vezetésével 37 környező település alkotta konzorcium közösen ért el sikereket!”

valogatni_jo_rendezveny_140904ml_24.jpg

Nem mindegy, mi kerül a sárga kukákba. Fotó: Mocsári L.

A „Válogatni jó!” című program egyébként már megjárta a 37 település nagy részét, és több ezer érdeklődő számára nyújtott nem csak környezetvédelmi ismereteket, de egyben szórakozást is. A „road show” bemutatja a szelektív hulladékgyűjtés fortélyait, a korszerű hulladékgazdálkodás alapjait, mégpedig látványos, érdekes formában. A csütörtöki programon környezeti nevelési szakemberek foglalkoztak az érkező iskolai osztályokkal. Akik eljöttek, megtanulhatták, hogyan kell odahaza komposztálni úgy, hogy értékes tápanyagot állíthassanak elő, s egyben csökkentsék a lerakandó hulladék mennyiségét. Ajándékokért cserébe megmérhették tudásukat, tölthettek ki totót, de vándorkiállítás, foglalkoztató füzet, fotófal, hulladékválogatós játszószőnyeg és memóriajáték is várta a különböző korú érdeklődőket. A gyerekek ajándékokra beváltható pontgyűjtő kártyát is kaptak. Minden korosztálynak szólt Szép Bence stand up comedy-s humorista bűvészműsora, a rendezvényre kitelepült miskolci Rádió M pedig adásában követte nyomon a történéseket.

valogatni_jo_rendezveny_140904ml_11.jpg

Érdekességben, látnivalóban nincs hiány. Fotó: Mocsári L.

A hulladékgazdálkodási projekthez kapcsolódó szemléletformáló program igyekszik felhívni a lakosság figyelmét a szelektív gyűjtés fontosságára, és gyakorlati tanácsokat, „tippeket” is ad a környezettudatos életmódhoz. Ennek egyik fóruma a www.szelektiv.valogatnijo.hu honlap, ahol például hatfordulós nyereményjáték teszi próbára a regisztrálók tudását. A megnyerhető díj egy 20 ezer forintos, környezetbarát termékekre beváltható vásárlási utalvány – fordulónként.

A fiataloknak, az iskolás korosztálynak pedig még az ősz során alkotói pályázatok igyekeznek „kedvet csinálni”a környezettudatos életmódhoz, amelyekre – komoly díjakért – többek között hulladékból készült „műalkotások”, vagy két kategóriában rajzok küldhetők be. A legjobbak kiállításon mutatkozhatnak meg. De lesz filmkészítő pályázat, és középiskolások számára háromfordulós környezetvédelmi vetélkedősorozat indul – mindezek még az őszi tanév kezdetén.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat