2024. június 21. Alajos, Leila
Városi szilveszter a Hősök terén
minap.hu
|
2014. december 31. 23:23
|
frissítve: 2015. január 15. 15:02
Idén is több százan búcsúztatták az óévet és ünnepelték az újat Miskolcon a Hősök terén, ahol kedvelt miskolci zenekarok gondoskodtak a jó hangulatról a hagyományos városi óévbúcsúztató bulin.

Az óévet szabadtéren búcsúztató miskolciak felmelegítésében a nagykabátok, sapkák és a helyszínen kapható forró italok mellett a Thunder Jack segített be este 7 órától. Az Edda Művek egykori zenészeinek, Fortuna László dobosnak és Róna György basszusgitárosnak az új zenekara régi magyar rockslágerekkel, köztük Edda- és P. Mobil-dalokkal adta meg az alaphangot.

szilveszter_hosokteren_141231_fkcs_10.jpg

Őket az idén 40. születésnapját ünneplő, örökifjú Reflex követte, olyan nótákkal, mint a klasszikus Hajrá, Diósgyőr induló, vagy a legújabb városi nótájuk, a Miskolci villamoson. Nem maradhatott ki a válogatásból a Miskolci Illés EmlékZenekar sem, akik az Illés-dalokkal minden koncerten garantálják a kitűnő hangulatot.

szilveszer_kezd_141231_fkcs_15.jpg

Ezt követően a Bíborszél lépett színpadra, akik természetesen lenyomták a Miskolc dalt is. 10 órától a miskolci szilveszter évek óta visszatérő fellépője, Dj. Bordee vezényelt le egy rövid Elektróger Partyt.

szilveszer_kezd_141231_fkcs_6.jpg

Az est sztárfellépője a Kiscsillag zenekar volt Lovasi Andrással és a Pál Utcai Fiúkból igazolt Leskovics Gáborral.

A Bíborszél a szilveszteri bulin.

Éjfél és a Himnusz után, a ’80-90-es évek hangulatát idéző videodiscóval mozgatta meg a lábakat ismét Dj. Bordee.

szilveszter_hosokteren_141231_fkcs_14.jpg

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat