A magyar válogatott az első perctől támadólag lépett fel, saját térfelén letámadta a vendégeket, akik alig tudták megtartani a labdát. A hazai fölény hamar góllá érett, a 6. percben Varga bal oldali szabadrúgását követően Kádár Tamás 10 méterről a jobb alsó sarokba fejelte a labdát (1-0).
A vezetés megnyugtatta a magyarokat, akik továbbra is irányították a játékot, de már korántsem futballoztak olyan lendületesen. A félidő derekától azonban ismét az első percekben látott harcosabb és kezdeményezőbb válogatottnak szurkolhatott a hazai közönség. A 26. percben Dzsudzsák jobb oldali szöglete után Szalai Ádám 5 méterről a lett kapu jobb oldalába fejelte a labdát, a kapus csak hozzáérni tudott (2-0).
A megnyugtató előny birtokában is gólra törően játszott Bernd Storck szövetségi kapitány együttese, de a vendégek kapusa, illetve a pontatlan befejezések megakadályozták, sőt, a szünet előtt egygólosra csökkent a hazai előny. A 40. percben Korhut rossz hazaadására Freimanis csapott le, aki egyet tolt a labdán, majd 8 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (2-1).
A második félidő hatalmas vendég lehetőséggel indult, Gulácsinak kétszer kellett nagyot védenie. Utána viszont ismét a magyarok futballoztak fölényben, de ez most meddőnek bizonyult, helyzetekben egyáltalán nem nyilvánult meg. A 68. percben aztán Dzsudzsák Balázs jobb oldali szabadrúgása után a lett Solovjovs fején csúszott meg a labda, az öngól védhetetlenül vágódott a jobb sarokba (3-1).
A hátralévő időben a lettek hitehagyottan játszottak, a magyarok növelhették volna a különbséget, de a végig agilisan és nagy elánnal futballozó Dzsudzsák ziccerét hárította Vanins, így az eredmény már nem változott.
“Dicséret illeti a csapatot, amelyen nagy nyomás volt az elmúlt időszak gyenge eredményei miatt. Jól kezdtük a mérkőzést, pontrúgásokból sikerült betalálni. Kár volt Korhut nagy hibájáért. A második félidő elején rendkívül fontos volt Gulácsi védése, de összességében megvalósítottuk az elképzelteket” – nyiatkozta a mérkőzés után Bernd Storck, a magyar válogatott szakvezetője.
Európai vb-selejtező, B csoport, 7. forduló: Magyarország — Lettország 3-1 (2-1)