2024. augusztus 21. Sámuel, Hajna
Vég Csongor a DVTK másodedzője
dvtk.eu
|
2018. június 29. 15:43
|
frissítve: 2018. június 30. 22:06
Kettős feladat ellátására érkezett Vég Csongor. Fernando Fernandez munkájának segítése mellett az NB III.-ban szereplő DVTK tartalékcsapatát is irányítja, egyszerűsítve ezzel a fiatalok beillesztését az első csapatba.

A 34. születésnapját idén ünneplő Vég Csongor a partiumi Szatmárnémetiben született, de Magyarországon lett labdarúgó. Legmagasabb szinten a másodosztályban játszott, viszont fiatalon úgy döntött, inkább az edzői pályára koncentrál. 26 éves korában már párhuzamosan játszott az NB II.-ben és a BKV U17-es csapatát edzette. Ezt követően alacsonyabb osztályokban lépett pályára, edzőként pedig Csíkszeredában dolgozott az első csapat mellett, majd az U17-es gárdát irányította. Emellett a felső korosztályok szekcióvezetője is volt. Idén tavasszal a Siófok másodedzőjeként segített kiharcolni a bennmaradást.

A DVTK-nál kettős feladatot lát el. Az NB I.-es csapat melletti feladatokkal egyidejűleg  a DVTK NB III.-ban szereplő tartalékcsapatát is irányítja.

veg_csongor.jpeg

– Tajti József sportigazgató hívott Diósgyőrbe, akivel a Székelyföld Labdarúgó Akadémián dolgoztam együtt – mondta el Vég Csongor. – Eddig is tudatosan építettem karrieremet, sikerült mindig egy szintet előre lépnem. Az utóbbi egy évben kétszer is munkahelyet váltottam, Diósgyőrben hosszabb távra tervezek. A spanyol edzők által képviselt futballfilozófia közel áll hozzám, fejlődésem érdekében a DVTK tökéletes választás. Jó körülmények közé, és nagyon jó helyre kerültem. Az első csapat stábjában Antonio Muñozzal együtt másodedzőként Fernando Fernandez munkáját segítem a felkészülés során, a tartalékcsapatnál pedig én leszek a vezetőedző, ezzel hidat képezve az utánpótlás és az első csapat között. Ismerős a feladat, Csíkszeredában hasonló, kettős feladatot láttam el.

– Vég Csongort nagyon tehetséges edzőnek tartom, ismerem a munkáját, ismerem a gondolkodását. Ugyanazon módszer szerint dolgozik, mint Fernando Fernandez, így könnyen be tud illeszkedni a stábba, és jól fogja segíteni a vezetőedző munkáját – nyilatkozta Tajti József sportigazgató. - Emellett ő lesz a tartalékcsapat vezetőedzője is, azaz mindig lesz egy ember az első csapat stábjából, aki közvetlenül figyeli a fiatalok teljesítményét, így az arra érdemesek könnyebben feljebb tudnak lépni. A heti munka során a tartalék- és az U19-es csapat kerete együtt készül Vég Csongor és Fogarasi Zoltán vezetésével, a hétvégén pedig a döntésük alapján dől el, ki lép pályára az NB III.-ban, és ki az U19-es bajnokságban.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat