2024. május 07. Gizella
Végjáték: Egyre jobban elfajul a belharc a Jobbikban
Hír TV
|
2018. október 08. 23:03
|
frissítve: 2018. október 10. 11:16
Túlságosan balra tolódott a Jobbik, ennek pedig ékes jele, hogy a párt a nemzetközi kapcsolatok építése céljából Soros-szervezetek segítségét veszi igénybe – erről beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Volner János. A Jobbik-frakcióból kizárt politikus visszavezetné a pártot a nemzeti oldalra.

volnerjobbik.jpg

Volner János alelnököt pénteken azután zárták ki a képviselőcsoportból, hogy egy (kiszivárgott, a Figyelőben megjelent) körlevélben rendkívüli tisztújítást kezdeményezett, tiltakozva az ellen, hogy a párt vezetése az LMP-vel akar összefogni. Ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy akár a pártelnökséget is átvenné. Távozott a frakcióból Fülöp Erik és Apáti István (alelnök) is, előbbi a pártból is kilép. Volner jelezte, a mandátumát mindenképp megtartja. Az elmúlt napokban egymást hazugozva üzengetett egymásnak Volner János és a párt vezetése.

Túlságosan balra tolódott a Jobbik, ennek pedig ékes jele, hogy a párt a nemzetközi kapcsolatok építése céljából Soros-szervezetek segítségét veszi igénybe – erről beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Volner János. A Jobbik-frakcióból kizárt politikus visszavezetné a pártot a nemzeti oldalra.

„A Jobbik megkérdőjelezhetetlenül nemzeti párt volt” – hangsúlyozta a műsorban Volner János. A képviselő szerint érthető lépés volt, amikor a radikális hangvételből váltottak a néppártosodás irányába, de úgy látja, elkezdődött egy túlságosan baloldalra tolódás. „Azt vártam Sneider Tamástól, hogy a Jobbik visszatér az eredeti, nemzeti irányba, de ő nemcsak, hogy a Vona Gábor által kijelölt úton viszi tovább a pártot, de sosem látott módon tolta el a baloldal irányába.

Szerinte a Jobbik nem hű ahhoz, amit a párt alapító okiratában lefektettek. Hangsúlyozta, hogy nem a Jobbikkal, hanem a párt vezetésével van gondja, mert próbálják letéríteni az útról a Jobbikot.

„Soros embereire bukkantam, ami maga a rém” – ezzel arra utalt, hogy olyan emberek vesznek részt a Jobbik brüsszeli konferenciáján, mint – a többi között – Teplán István, a CEU alapítója, Meszerics Tamás, LMP-s képviselő és Monika Ladmanova, genderjogi aktivista, a prágai Soros-alapítvány munkatársa. „Ezekkel az emberekkel a Jobbik nem volt hajlandó egy levegőt szívni” – mondta, utalva ezzel arra, hogy korábban elképzelhetetlen volt, hogy a Jobbik a nemzetközi kapcsolatépítésben egy Soros-szervezet segítségét kérje. „Ezeken az ajtókon egy nemzeti értékrendű pártnak kopogtatni sem lenne szabad” – szögezte le Volner János.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat