2024. augusztus 19. Huba
Végleg leveszi a képernyőről Havas Henrik műsorait az ATV
magyaridok.hu
|
2017. december 14. 14:59
|
frissítve: 2017. december 16. 11:41
A Magyar Idők szerint a csatorna úgy döntött, hogy nem hosszabbítják meg a többek által szexuális zaklatással vádolt Havas szerződését, amely a hónap végén jár le. Az intézkedés része, hogy műsorainak vezetését ideiglenesen Fiala János veszi át.

Havas miatt hiába háborodtak fel a Kisorosziban élők, mégsem lesz rendkívüli önkormányzati ülés a műsorvezető ügyében, aki a település önkormányzati képviselője – írta a Ripost. Havas botrányai miatt a helyiek közül többen is szót emeltek és nyílt levelet írtak a polgármesternek, amelyben azt kérték, tűzze napirendre a képviselő botrányait. A polgármester össze is hívta a rendkívüli önkormányzati ülést, ám végül meggondolta magát, amit úgy indokolt: a vizsgálat nem az önkormányzat hatáskörébe tartozik, és a testület összehívása nem szolgálja a település érdekeit. Az eddig megjelent hírek nem függnek össze az önkormányzattal, illetve Havas képviselői minőségével – közölte a település honlapján Molnár Csaba.

Havas Henrik szerdán interjút adott a Pesthír.hu-nak, melyben egyebek mellett arról beszélt, Görög Zita Sütő Enikővel együtt „szerepet játszottak” abban a főzőműsorban, melyben Görög szerint Havas fogdosta. A nőről, aki a TV2-nek beszélt nemrégiben arról, hogyan erőszakoskodott vele az újságíró, Havas úgy beszélt: „Ha az a hölgy szerepelt a TV2-ben, akire én gondolok, akkor azt tudom mondani, hogy egy csalódott nőről van szó, jelentsen ez bármit is.” A műsorvezető egyébként is úgy látja, „az ember kénytelen nemet mondani a nőknek. Aztán ezek a nők, akik hoppon maradtak, piszkosul tudnak gyűlölködni.”

Havas – felidézve egy beszélgetését Hajdú Péterrel – azt mondta: egy normális férfi nem azokra a nőkre büszke, akiket meghódított, hanem arra, hogy mennyi nőről volt képes lemondani! Egyetlen nőt se akarok megbántani, de ha a sértett nőket sorba állítanánk, a sor innen a Pozsonyi úttól elérne a Kálvin térig – fogalmazott Havas.

Ismert, a Való Világ egykori szereplője, Baukó Éva vallomása után többen is a nyilvánosság elé álltak: Gesztesi Károly színész szerint volt feleségét, Liptai Claudiát rendszeresen zaklatta Havas, majd Molnár Anikó – a szintén valóságshow-ból ismert nő – tárta fel történetét. Sajtóértesülések szerint Havas rajtuk kívül Vágó István kvízmester feleségét és Görög Zita manökent, fotómodellt is molesztálta.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat