Vessük össze a 0,1 százalékos előre jelzést a 3,7 százalékos valósággal. Tudom, hogy nem sokan érdeklődnek az ilyen száraz témák iránt, de a két szám közötti különbséget mindenki érzékelheti. Ekkorát nem lehet tévedni jóhiszeműen. És Vértes Andrással együtt tévedett a többi balliberális közgazdász is Lengyel Lászlótól Petschnig Mária Zitáig.

Aztán eltelt még három hónap és megismerhettük a második negyedév növekedési mutatóját: 3,9 %. Ezzel a teljesítménnyel már egész Európában az első helyre ugrottunk! És mit gondol a kedves olvasó, hogy most mit mondanak Vértes Andrásék? Azt, hogy ez az eredmény csak időleges, éppen csak nem véletlen, és az év hátralévő időszakában nem lesz tartható, és legfőképpen jövőre már minden megint rosszabb lesz. „Hiszen nem lehet másként, mert nekünk mindig igazunk van”, ezt már csak gondolják, kimondani nem merik, legfeljebb egymás közt.

De hagyjuk a balliberális közgazdászokat! Inkább azt kérdezzük meg, hogy minek volt köszönhető az első félév rendkívüli gazdasági teljesítménye. Mit csináltunk másként mi magyarok, mint a többiek?

A gazdaságot érintő legfontosabb intézkedések az utolsó két évben: az MNB radikális kamatcsökkentése, a növekedési hitelprogram, az állami beruházások az építőiparban, többek között a stadionépítések, és az európai pénzek kifizetésének felgyorsítása.

A kamatcsökkentés külön megérne egy misét. A Magyar Nemzeti Bank vezetői 1990 óta másról sem beszéltek, mint hogy a nemzetközi befektetők elvárják a magas kamatokat, mert hazánk gazdasága magas kockázatokat hordoz magában. Hogy miért, arról csak keveset lehetett hallani, és ez annál is különösebb volt, mert pl. a hozzánk meglehetősen hasonló sorsú Csehországot vagy Lengyelországot végig sokkal alacsonyabb kamatért is finanszírozták ugyanazok a nemzetközi befektetők.

De nem nyújtom tovább. 2013-ban Matolcsy György, a liberálisok által „pancsernak” tartott közgazdász került az MNB élére, és másfél év alatt következetesen 7 %-ról 2,1 %-ra vitte le a banki alapkamatot. A befektetők ennyiért is vették a magyar kötvényeket. Ez nemcsak elképzelhetetlen volt 23 éven keresztül Magyarországon, de óriási horderejű következményei vannak a gazdaság szereplői számára. Ugyanis ennyivel olcsóbban tudja a magyar vállalkozó finanszírozni a projektjeit, és ennyivel olcsóbban tudja finanszírozni az egyén is pl. az ingatlanvásárlásait. Az 5 százalék különbözet nem a nemzetközi befektető, hanem a magyar vállalkozó és a magyar fogyasztó zsebébe megy. Micsoda különbség! Érthető, hogy miért mondja a jobboldali politikus, hogy a baloldal a nemzetközi tőkét támogatja? Bizony érthető.

Helyhiány miatt most nem tudok kitérni a növekedési hitelprogram áldásos voltára, és a stadionépítési program előnyeire sem. Talán még annyit befejezésképpen, hogy a harmadik negyedévre vonatkozóan is jó számokat jelez előre a júliusi és augusztusi statisztika, és végre beindulni látszik a belső fogyasztás is. Ha az orosz-ukrán konfliktus nem fajul el teljesen, akkor optimizmusunkat megőrizhetjük a következő években is.