2024. augusztus 23. Bence
Vereség a csehektől, pont nélkül búcsúzott az Eb-től a magyar csapat
nemzetisport.hu/MTI
|
2018. január 17. 20:18
|
frissítve: 2018. január 20. 10:12
Pont nélkül búcsúzott a horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokságtól a magyar férfi válogatott, amely harmadik csoportmérkőzését is elveszítette Varasdon: Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány csapata szerdán a csehektől kapott ki 33-27-re, és nem jutott a középdöntőbe.

kezilabda_0117.jpg

Fotó: Illyés Tibor/MTI

Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány a találkozóra a két korábban kimaradó szélsőt, Fekete Dávidot és Országh Ádámot is benevezte, nyilván azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezúttal indulásból és szélről is eredményesebbek legyünk.

Védekezésben a meccs legelején még jól zártunk, amikor pedig kellett, Mikler Roland is a helyén volt, erre építve két góllal elléptünk. Utána azonban a csehek a két átlövőjük, a balatonfüredi Stanislav Kaspárek és Ondrej Zdráhala révén hamar kiegyenlítettek (ketten együtt hetet vállaltak csapatuk első nyolc találatából).

Ezt követően is a csehek rendre válaszolni tudtak a góljainkra, sőt, a 17. perchez érve egy emberelőnyt kihasználva 10–8-ra megléptek. Innentől nekünk kellett folyamatosan futnunk az eredmény után, amit nem könnyített meg, hogy a dánok ellen is kimagaslóan védő Martin Galia egyre jobban elkapta a fonalat.

Sajnos ekkor védekezésben is csak ritkán tudtuk megakadályozni a gólszerzésben az ellenfelet, Vranjes 13–10-es hátránynál kért időt a 24. percben. A csehek belelendültek, míg nekünk semmi sem akart sikerülni (Dzsamali Iman és Uros Vilovszki kihagyásával belső posztokon és kettes védőben is szűkültek a lehetőségeink).

A csapatkapitány Schuch Timuzsin tüzelte a társait, de egyre nagyobb bajba kerültünk, miután az Eb-mezőnyben egyedüliként egy edzőpáros irányította csehek öttel elléptek. A 28. percben a videobíró használata után Leos Petrovsky kapott piros lapot, de a szünetre így is 15–11-es előnnyel mehetett el a csapata.

A folytatás előtt még az első játékrészben négy gólt jegyző Lékai Máté biztatta a mieinket, szükség is volt rá a remélt fordításhoz. Az ellenállhatatlanul játszó Zdráhala góljaival már hattal ment az ellenfél, miközben Kaspárek a bokáját fájlalva egy időre kivált a játékból. Innen kellett megkezdenünk a felzárkózást, de Malia többször is túljárt az eszünkön. Amikor a 37. percben Vranjes másodszor is időt kért, még ugyanúgy öt volt a hátrányunk, mint a félidőben (18–13).

Borbély Ádám jött be Mikler helyére. Elég volt néhány jó védekezés, majd pontos befejezés (Lékai vette hátára a csapatot), hogy elkapva a fonalat feljöjjünk 19–17-re. A csehek ezt látva egyből időt is kértek, ami jó döntésnek bizonyult, mert hamar visszaállították az ötgólos különbséget.

Mindent megpróbáltunk, volt hogy a kapust lehozva vagy éppen két beállóval támadtunk, de a Zdráhala vezette csehek jól őrizték az előnyüket. Vranjes harmadik időkérése után Mikler állt vissza a kapunkba, elöl pedig Bartók Donát szállt be nagy lendülettel a játékba. Az 55. percben a közte egyért indulhattunk, de nem tudtunk élni a lehetőséggel.

Több esélyünk pedig már nem volt a felzárkózásra, a csehek meg tudták ismételni a dánok ellen mutatott kiváló teljesítményüket, és 33–27-re nyertek, kiharcolva a továbbjutást. A magyar csapat három vereséggel búcsúzott az Eb-től.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat