A január elsejei holdtöltét követően ismét teljes arcát mutatja majd nekünk a hold, vérvörös színben fog pompázni, és planétánk egyes szegleteiből még holdfogyatkozás is megfigyelhető lesz.
A Space.com szerint január 31-én figyelhetjük majd meg a kék hold nevű jelenséget. A szakértők szerint ez az elnevezés egy ősi szóból, a belewe-ből eredeztethető, amelynek jelentése áruló. Ez a telihold ugyanis átveri az embereket azzal, hogy a megszokotthoz képest korábban tűnik fel. Kék holdat nagyjából két és fél évente lehet megfigyelni. Tulajdonképpen arról van szó, hogy egy naptári hónapon belül kétszer is van telihold.
A vérhold kifejezés ugyancsak az angol nyelvterületről származik. A jelenség tudományos magyarázatát az adja, hogy holdfogyatkozáskor az égitest látszólag narancsvörössé válik a földi légkörön átszűrődő fény miatt. Sajnos Magyarországról nem tudjuk majd nyomon követni majd ezt a különleges jelenséget, mivel a NASA tájékoztatása szerint magyar idő szerint délután 12.48 és 14.29 között zajlik majd le. Teljes holdfogyatkozás csak az Egyesült Államok és Kanada nyugati részén, a Csendes-óceánon, Ausztrália és Kína nagy részén, valamint az Északi-sarkvidéken lesz megfigyelhető.
A számítások szerint Magyarországon a Hold 16 óra 46 perckor kel majd fel január 31-én.