2024. október 01. Malvin
Veronai baleset – Felébresztették a kómából az egyik súlyos sérültet
MTI
|
2017. február 07. 13:29
|
frissítve: 2017. február 08. 10:38
Felébresztették az olasz orvosok a mesterséges kómából a veronai buszbaleset egyik súlyos, égési sérüléseket szenvedett sérültjét. Az állapota stabil, a bőrátültetés óta fokozatosan javul, és lehet vele kommunikálni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hozzátette: hétfőn a veronai kórház és a budapesti Honvédkórház orvosai egyeztettek, és úgy döntöttek, hogy az égési sérült átkerülhet az intenzívről a súlyos sérültek osztályára. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy mikor lesz szállítható állapotban.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy a másik válságos állapotban lévő, koponyasérüléses beteg állapotában nincs változás.

A miniszter felidézte: szombaton hazahozták a veronai buszbaleset halálos áldozatainak földi maradványait.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat