2024. március 28. Gedeon, Johanna
Vészhelyzet – a legnagyobb biztonságban
Cs. M.
|
2014. szeptember 15. 14:48
|
frissítve: 2014. szeptember 20. 12:57
Gyorsabban és kíméletesebben juthatnak el a legsúlyosabb állapotban lévő betegek ellátásuk színhelyére – akkor, amikor valóban minden perc és mozdulat számít. Óriási előrelépést jelent tehát, hogy hétfőtől a megyei kórház Csillagpont épületének tetejére szállnak le a mentőhelikopterek.

csillagpont_helikopter_leszallo_140915ml_12.jpg

A Csillagpont terveiben eleve szerepelt ez a heliport, el is készült az épülettel egy időben. Élesben azonban csak szeptember 15-én, hétfőn reggel 7 órától működik. Ugyanis ötödosztályú reptérnek számít egy nem régi kormányrendelet értelmében, így ki kellett alakítani a működtetéséhez szükséges különleges körülményeket, rendszert is.

– Ez plusz anyagi terhet jelent a kórház számára, de vállaljuk, mert fontos, hogy garantáljuk a maximális biztonságot – szögezte le Csiba Gábor főigazgató. – A Csillagpont épülete eleve úgy szerveződik, hogy a betegek szállítása egyik osztályról a másikra épületlen belül történhessen, amivel időt is spórolunk, és a betegek számára is kíméletesebb. Ugyanez igaz mostantól a mentőhelikopterrel érkező betegekre. Könnyebben, gyorsabban juthatnak a szükséges ellátáshoz – emelte ki a szakmai vonatkozásokat.

Eddig ugyanis a nefrológiai osztály melletti pályára szállt le a helikopter, onnan mentőautóval szállították a sérültet a Csillagpontban működő traumatológiára, ahol ismét meg kellett mozdítani, ki kellett emelni. Ráadásul ez nemcsak percekkel, de tízpercekkel is megnövelhette a szállítás idejét. Most a helikopterből azonnal arra a hordágyra teszik, amivel szinte másodperceken belül a sokktalanítóba, az intenzív osztályra vagy a műtőbe érhet, attól függően, milyen ellátásra van azonnal szüksége.

csillagpont_csiba_140915ml_4.jpg

– A miskolci irányítási központtól fut be a hívás a sürgősségi osztályra: helikopter érkezik. Általában 10 percünk van az érkezésig. Ezalatt, a beteg állapotáról kapott információk alapján felkészülünk a fogadására, és a sokktalanítóban vagy épp a műtőben az ellátására. Az egészségügyi team egy, kizárólag erre a célra használt lifttel jut fel a tetőre. A helikoptert azonban addig nem közelíthetik meg, amíg a biztonságiak azt nem engedik. Alapesetben ez a rotor leállását jelenti – beszélt az új, gyors betegútról Ökrös Ilona főorvos, a Sürgősségi, Aneszteziológiai és Intenzívterápiás Intézetet vezetője.

Itt kell szólni a biztonságról. Először is: a heliport leszállópályája, a hozzá vezető rámpa csúszás- és csillogásmentes, télen pedig fűtött, tehát lefagyásról szó sem lehet. És minden leszállást három, speciálisan kiképzett biztonsági szakember fogad.

– Riasztáson kívül ők is általános biztonsági feladatot látnak el. Azonban amikor helikopter érkezik, a hívástól számítva 4,5-5 perc múlva már tűzoltó védőruhába beöltözve, el kell foglalniuk a helyüket a tetőn. Ugyanis egy légi jármű leszállásánál sok olyan probléma előfordulhat a kerozinfolyástól a gép becsapódásáig, amikor a nagyobb gond megelőzése érdekében, vagy már az oltás, mentés miatt szükség lehet rájuk – beszélt a biztonságról Kavesánszki Gábor, a heliport biztonsági személyzetének vezetője.

csillagpont_helikopter_leszallo_140915ml_20.jpg

Tegyük hozzá gyorsan: Magyarországon eddig mindössze egyetlen komoly mentőhelikopter-baleset történt, az előírások az ötödosztályú repülőtér minősítéshez tartoznak. Ilyen színvonalú kórházi heliport az országban sem nagyon van, a régióban pedig biztosan nincs másik. Az, hogy csak nappal fogadnak mentőhelikoptert, mostantól nem rajtuk múlik, hanem a légimentés rendszerén.

Éves átlagban napi két helikopter-leszállásról lehet beszélni a megyei kórházban, de ennek eloszlása természetesen teljesen egyenetlen. A heliport beüzemelésével elképzelhető, hogy nőni fog ez a szám. Ugyanis eddig beteg elszállítását innen nem vállalták, ezen kívül most már a donorszervekért is rögtön ide tudnak jönni. Hiszen az Eurotransplant rendszerén belül sok szerv érkezik az országba külföldről – és annyit ki is szállítanak.

– Évente 10-12 donorunk van. Eddig a szállító légi jármű Budapesten vagy Debrecenben szállt le, onnan autóval jöttek a szervekért. Így az, hogy mostantól a helikopter közvetlenül hozzánk érkezhet, összességében négy óra időnyereséget jelent – mondta Ökrös Ilona. Jól érzékelteti, hogy mit jelent ez a négy óra: szív esetében a kivételtől számítva összesen ennyi idő van a transzplantációra.

csillagpont_surgossegi_x_40915ml.jpg

A régi, 2000-ben átadott leszállópálya ezzel bezárt. Cikkük megírásáig az új heliport első napja nyugalomban telt. Azonban a gyors célba érés és ellátás lehetősége mostantól még inkább adott. Különösen, hogy a Csillagpont épületében található a sokféle sérülést szenvedettek ellátásának diagnosztikai háttere, az általános felnőtt és gyermek sürgősségi betegellátó osztály, a traumatológia és a neuro-traumatológia, valamint az intenzív ellátás is.

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat