A miniacélmű projektjének egyik elindítója, motorja Sziklavári István. Nagy szerepe volt abban, hogy a befektetők az összeomlás után nem felejtették el Diósgyőrt. Ma is tanácsadóként dolgozik a kohászat újraindításán.

– Erre a kérdésre nagyon nehéz elérzékenyültség nélkül válaszolni – mondta Sziklavári István. – Az egyetem után az egykori Lenin Kohászati Művekben kezdtem a szakmát 1976-ban, mint acélgyártó gyakornok és innen rúgtak ki 1992-ben, mint műszaki vezérigazgató-helyettes. Ez az első privatizáció a diósgyőri kohászat haláltusájának első állomása volt. A tusa 2008 decemberében ért véget a DAM 2004 bezárásával. Azóta kerestem a megfelelő befektetőt a DAM újraindítására, vagy annak ellehetetlenülése után egy új Mini Mill építésére. Az erőfeszítéseket siker koronázta, hiszen az új üzem alapkövét tettük le április 23-án. Édesapámtól számítva több mint tíz rokonom és hozzátartozom dolgozott a kohászatban. Idén végez a fiam, talán mondanom sem kell, hogy kohász, illetve anyagmérnök lesz. A kohászat az ars poétikámat testesíti meg ami: élni, élni hagyni, és megélhetést biztosítani. Ehhez kell a kohászok visszatérő jó szerencséje, ami most a Mini Mill megépülésével adott lesz.

Az időkapszula elhelyezési rendezvényén jelen volt Kékesi Tamás professzor, a Miskolci Egyetem tudományos és nemzetközi rektor-helyettese, a Metallurgiai Intézet igazgatója. Személy szerint is örül annak, hogy új lehetőségek nyílnak. Az egyetemi végzés után vörösdiplomával a zsebében két évet dolgozott olvasztárként a Lenin Kohászati Művekben, négy műszakban. Így testközelből érezheti meg ismét ezt az élményt

– A Metallurgiai Intézet egyik profilja éppen az acélgyártás – mondta Kékesi Tamás. – Sok érdekes folyamat játszódik le a gyártás során, amely vonzó lehet. Nem mindennapi különleges fény és hanghatások kísérik ezt, és sokaknak vonzó lehet. Nemcsak a kívülállóknak, hanem ez új hallgatók is jelentkezhetnek az egyetemre, amire nagy szükség van az oktatók és kutatók mellett.

Így az acélműnek utánpótlást jelenthet a képzett, fiatal mérnökök és az így kialakuló tudásbázis alapján előtérbe kerül a további fejlesztés. hiszen a fejlődés nem áll meg, Ebben is egymásra találhat az acélmű és az egyetem, és ez a sikerességet is biztosíthatja. 

Nyitray Dániel első és egyetlen munkahelye volt az LKM, 40 évet dolgozott itt. Végigjárta a ranglétrát, volt a cég főtechnológusa, műszaki igazgatója is. Ma már nyugdíjas, de figyelemmel kíséri a jövő terveit.

– Az 1980-90-es években Diósgyőr Magyarország minőségi acélgyártó bázisa volt, közel 20 ezer ember dolgozott a kohászatban – emlékezett vissza Nyitray Dániel. – Még ma is felemelő érzés találkozni az akkor gyártott diósgyőri termékekkel. Hatalmas eredmény lenne, ha megmaradna ez a szakmakultúra, ami életteret biztosított az itt élőknek. Eddig nagyon szomorú voltam, de most örülök, és bizakodom, hogy újraindulhat a minőségi acélgyártás. Annak idején 1100 fajta minőséget gyártottunk a vevők igényei alapján. Most az időkapszula elhelyezésekor több olyan kereskedőház képviselőjével is találkoztam, akik korábban német cégeknek szállították a diósgyőri alapanyagot. Ők ismét vásárlóként jelentkeznének.

Sokan várják tehát a miniacélmű indulását. A mini jelző itt a technológiára vonatkozik, és nem méretet jelent. Az üzemben 300 ezer tonna acélt gyártanak majd itt, és közvetlenül több mint 300 dolgozónak az majd munkát az üzem. Jelentőségét tekintve azonban sokkal nagyobb a tét. Megmarad és  ismét életteret nyújt egy régi, több mint 240 éves hagyományra visszatekintő mesterség Diósgyőrben.