2024. április 16. Csongor
Visszatért a régi idők kertmozi hangulata a Népkertbe (Képgalériával!)
Miskolc Televízió/minap.hu
|
2018. szeptember 19. 14:30
|
frissítve: 2018. szeptember 21. 14:09
Teltházzal debütált a CineFest új helyszíne. A Népkerti Vigadó programjai közt szabadtéri vetítés és koncert is szerepel. Kedd este az Engedem hadd menjen c. magyar dokumentumfilmet vetítették. A nézők a rendezőt is kérdezhették.

Hosszú évek óta nem volt ilyen alkalom, nem csoda tehát, hogy üres hely alig maradt. Madarász Erzsébet Terézia a Miskolc Televízió riporterének elmondta, az interneten olvasott a programajánlattal, ami egyből elnyerte a tetszését.

– Nagy kedvencünk Kiss Tibor és a Csík zenekar, úgyhogy mindenképpen szerettünk volna részt venni ezen a rendezvényen – tette hozzá.

cinefest_nepkerti_kertmozi20180918_bl_019_web.jpg

Az Engedem hadd menjen c. magyar filmmel debütált a Vigadó terasza a miskolci nemzetközi filmfesztiválon. A film címét adó dalt már ezerszer, ezerféleképpen elénekelték. Lévai Balázs filmje a dalban megbújó történeteket dolgozza fel. Három újrakezdésről mesél: a quimbys Kiss Tibi, Csík János és egy romániai cigány zenekar köré fonódik a három szál.

cinefest_nepkerti_kertmozi20180918_bl_027_web.jpg

– Nagyon megtisztelő, hogy a film bekerült a CineFest kísérőprogramjai közé, nagyon örülünk neki – áradozott Lévai Balázs rendező, producer. – Az a jó, ha minél többen látják a filmet. Én egyébként kifejezetten szeretem, ha valami szokatlan helyszínen vetítik, és egy ilyen kertmozis vetítés pedig szerintem pont illik is a filmhez. Mert hát iszunk filmnézés közben egy sört, ha annyira rossz a film, ha pedig jó, akkor kettőt – tette hozzá mosolyogva.

cinefest_nepkerti_kertmozi20180918_bl_039_web.jpg

A Népkerti Vigadó először volt CineFest kísérőrendezvényeinek egyik helyszíne. Veres László vezető örömét fejezte ki emiatt.

– Úgy gondolom, hogy már maga a kertmozizás egy érdekes felvetés. Gyerekkoromból még emlékszem az ilyen programokra. Ha jól emlékszem, akkor a Népkert mögött, ahol most a Jégcsarnok van, ott volt szabadtéri színpad és állítólag kertmozi is – idézte fel.

nepkerti_kertmozi_plakat.jpg

A kertmozi szerda este a Sohavégetnemérős c. magyar filmmel várja a látogatókat.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat