2024. június 18. Arnold, Levente
Asztalitenisz
A visszavágót is a Borsod Volán nyerte a Gödöllő ellen
Doros László
|
2015. február 14. 19:23
|
frissítve: 2015. február 16. 05:24
Csaknem egy hónapig tartott a szünet, szombaton azonban folytatódott az NB I-es asztalitenisz csapatbajnokság. A miskolci színeket képviselő Borsod Volán együttese ezúttal hazai környezetben igyekezett szaporítani pontjainak a számát, fontos találkozón látta vendégül a Gödöllő csapatát.

Ősszel, idegenben is a miskolciak nyertek 10-8 arányban, így volt mire alapozni a szurkolói derűlátást. Igen ám, csakhogy ebben a sportágban nem ez számít, hanem az elvégzett munka, a labdabiztonság, no és olykor elkél Fortuna segítsége is. Mindent mérlegre téve azt mondhatjuk, hogy a miskolci sportolók ezúttal kitettek magukért, kifogástalan harci szellemüknek köszönhetik a roppant értékes győzelmet. Ebből már kiderül, hogy az őszi, idegenben sikerrel megvívott találkozó után a hazai visszavágót is jól vették a közlekedésiek.

A párosok után semmi nem dőlt el, ugyanis a Kővári Balázs, Tóth Zsolt kettős könnyen hozta a mérkőzést három játszmában a Martinecz, Takács duó ellen, míg a másik partiban döntő játszmára volt szükség. Doros Szilárd és Nemes Vince derekasan harcolt a Bak, Monostori egység ellen, még mérkőzés labdája is volt a miskolci duónak, a végén mégis az ellenfél örülhetett.

Nem dőlt el az első és második egyéni körben semmi, egyik fél sem tudott lépéselőnybe kerülni. Kővári megverte Takácsot, Nemes Monostorit, Tóth ugyanakkor vereséget szenvedett a Bak elleni mérkőzésen, míg Doros hatalmas esélyt szalasztott el az ellenfél legjobbja, Martinecz ellen. A miskolci játékos két játszma hátrányba került, de utána egyenlített, majd a döntő szettben 10-9-nél megnyerhette volna a meccset – végül az elszalasztott lehetőség megbosszulta magát.

A második egyéni körben Kővári is öt játszmára kényszerült, de a miskolciak frontembere nem jött zavarba, az ötödik szettben megmutatta, hogyan kell Martinecz ellen játszani. A Gödöllő legjobbja egyébként 2-1-es játszmaállásról bukta el a fontos partit. Doros beleszaladt egy vereségbe Monostori ellen, míg Nemes veszített Bak ellen.

Nem voltam kellően bemelegedve – mondta a miskolci asztaliteniszező. – Ráadásul ellenfelem megnyerte az első és második játszmát is, onnan már nehéz visszakapaszkodni. És ami fontos, még jól is adogatott, meggyűlt a bajom a fogadással.

A harmadik egyéni kör döntötte el a mérkőzés kimenetelét, ugyanis ekkor három meccset nyertek a hazaiak, egy jutott a vendégeknek. Kővári megverte Monostorit, Doros jobbnak bizonyult a Bak elleni csatában, míg Nemes hozta a kötelezőnek számított, Takács elleni partot. Ezzel a közlekedésiek megugrottak (8-5), és már csak az i betűre kellett feltenni a pontot.

Az utolsó körben ez meg is történt, előbb Kővári hozta a Bak elleni meccset, aztán Doros szerezte a tizedik győzelmet Takács ellen. Az már csak habot jelentett a miskolciak tortáján, hogy a nap utolsó mérkőzésén az egyre jobban magára találó Tóth Zsolt kétjátszmás hátrányból fordított Monostori ellen! Így a vége a verejtékes helyett biztossá vált, és a Volán legénysége a begyűjtött két bajnoki ponttal fellépett a táblázat negyedik helyére.

Eredmény: Borsod Volán I – Gödöllői AC 11-7  Miskolc, NB I Keleti csoport, férfi. Győztek: Kővári (4), Doros (2), Nemes (2), Tóth Zs. (2), a Kővári, Tóth pár.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat