2020. december 02. Melinda, Vivien
Wáberer György a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke
MTI
|
2015. május 18. 11:28
|
frissítve: 2015. május 18. 11:28
Wáberer Györgyöt választotta elnöknek a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) éves küldöttgyűlésén szombaton, a Waberer's International Zrt. elnök-vezérigazgatója 2006 és 2010 között már betöltötte ezt a pozíciót - tájékoztatta az egyesület az MTI-t hétfőn.

waberer_gyorgy_0.jpg

Az MKFE 3 ezer árufuvarozó és személyszállító vállalkozást képvisel, amelyek több mint 40 ezer haszongépjárművet, az ide tartozó járműállomány felét üzemeltetik, 60 ezer munkavállalót foglalkoztatnak.

A közlemény szerint Wáberer György fel kíván lépni a fuvarozók versenyképességének javításáért, hatékony intézkedéseket szorgalmaz a hazai piac védelméért, fokozni kívánja az érdekvédelem hatékonyságát és lépéseket tesz azért, hogy központi forrásból támogassák a hivatásos gépjárművezető-képzést.

Az MKFE elnöke szerint a vállalkozásokat terhelő költségek és adminisztratív kötelezettségek már nem növelhetők, az ágazat nemzetközi versenyképességét pedig javítani kell.

A gyűlésen bejelentette, hogy a fuvarozó vállalkozások vállalják több mint 6000 gépjárművezető azonnali foglalkoztatását, amennyiben megtörténik megfelelő kiképzésük.

Wáberer György hangsúlyozta, hogy a gépjárművezetői hivatást választó fiatalok oktatására kifizetett állami kiadás kevesebb mint fél év alatt megtérül, és a szektor sem kényszerül arra, hogy külföldi munkavállalókkal töltse fel létszámát - áll a közleményben.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat