Az Európai Unió kezdeményezésére hirdetik meg évente a biztonságos internet napját. Az esemény célja, hogy felhívja a közönség figyelmét a mobiltelefonok és online technológiák tudatosabb és biztonságosabb használatára. Ebből az alkalomból szervezett kedden konferenciát a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Drogambulancia Alapítvány.
A rendezvényt az Avasi Közösségi Tér nagytermében Juhászné Ceglédi Tünde, a Drogambulancia Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg. – A Drogambulancia 1996-ban jött léte, célja a drogproblémák kezelése. Az internet ugyanolyan függőséget okozhat, mint a drog – mondta el egyebek mellett az elnök, majd bemutatta a Drogambulancia legutóbbi programjait. Ezek között foglalkozásokat tartottak az elítélteknek a börtöbökben, munkáikból kiállítás is nyílt a konferencia ideje alatt.
Az országos bűnmegelőzési program keretében szervezett rendezvénysorozat miskolci konferenciáján Herédi István rendőr hadnagy, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály egyik nyomozója a kiberbűnözésről tartott előadást, Horváthné Szendrei Szilvia, a Miskolci Járási Hivatal Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztályának főosztályvezető-helyettese pedig a termékbemutatók és internetes vásárlások veszélyeiről beszélt. Váradi Erika, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánhelyettese a digitális világról tájékoztatott, Pappné Bodolai Rita, a Safer Internet Projekt oktatója pedig a biztonságos internethasználatról.
Dudás Péter rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője tájékoztatójában kiemelte: a rendezvény egy folyamat kezdete, melyben az internet veszélyeire fókuszálnak. – Szerencsés egybeesés, hogy jelen esetben a civil szféra és a rendőrség is ugyanazt tartja fontosnak. A fiatalok sokszor meggondolatlanul használják az internetet, olyan információkat, képeket is feltesznek rá, amiket később megbánnak. De nem csupán a fiatalokra lehet veszélyes az internet, tudunk olyan csalásokról is, amikor a bűnözők pénzt kérnek idősektől, például az unokáik nevében. A szükséges információkhoz pedig az interneten jutnak hozzá – hangsúlyozta Dudás Péter.