A fiatalkorú vádlott, aki rablás miatt volt előzetes letartóztatásban a szirmabesenyői fiatalkorúak börtönében 2014. márciusában egy négyszemélyes zárkában volt elhelyezve.
Egyik társa otthonról csomagot kapott, amit a zárkában pakolt a szekrényébe. Ebből a vádlott
5.685.- forint értékben vett el élelmiszereket és a saját szekrényébe rakta. A sértett ezt nehezményezte és megpróbálta visszavenni azokat. A vádlott többször pofonvágta zárkatársát, hogy ne tudja visszavenni a dolgokat.
Ezután a szintén csomagját pakoló másik zárkatársához lépett és tőle is elvett 3.000.- forint értékű élelmiszert illetve ruhaneműt. A sértett tiltakozott, de a vádlott többször combon rúgta, hogy ne tudja visszavenni a dolgait. A bántalmazást csak negyedik társuk felszólítására hagyta abba.
Pár nappal később ettől a fiútól, a távollétében, a szekrényéből ellopott 5.000.- forint értékben tisztálkodó szereket. Az ügyészség a 17 éves vádlottal szemben 2 rendbeli rablás bűntette és lopás vétsége miatt fiatalkorúak börtönbüntetésének kiszabását indítványozta – tájékoztatta portálunkat Miskolci László főügyész.