Csaknem ötven zongorás fiatal találkozott szerdán a Zenepalotában. Résztvevői különböző zeneoktatási intézmények tanulói voltak, jöttek az Egressy–Erkel Zeneiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményből, a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményből, a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumból és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetből. A zsűri tagjai között minden intézményből egy-egy zenetanár döntött a legjobbakról, a zsűri elnöke Réti Balázs tanszékvezető, főiskolai docens volt.
A találkozót Flach Antal csembalóművész és a programsorozat szervezője nyitotta meg egy Bach-művel, majd elmondta, ez már a hatodik Bach-hét harmadik napja. – Szép számmal vannak érdeklődők a zenekedvelők között, akik megtisztelik jelenlétükkel a rendezvénysorozatot. A Bach-hét célkitűzése, hogy minden alkalommal a teljes életmű keresztmetszetét reprezentálja. A hangversenyeken főleg a városhoz kötődő vagy egykor itt tanuló és élő zenészek és művészjelöltek lépnek fel.
Mint azt Flach Antal elmondta, szerdára zongorás találkozót szerveztek, ahol régóta és újonnan zongorázni tanulók mérték össze tudásukat egy ötfős zsűri előtt. – Ez a kicsiknek egy lehetőség, hogy ezt a nehezebben megragadható zenét másoktól is hallhatják, így hátha megtetszik neki egy másik darab is, amit szívesen megtanulnának. Így kerülhetnek közelebb ehhez a fajta muzsikához – hangsúlyozta a szervező.