2024. augusztus 23. Bence
Balog Zoltán: kultúra nélkül nincs ország
MTI
|
2015. augusztus 14. 19:16
|
frissítve: 2015. augusztus 14. 19:18
Kultúra nélkül nincs felemelkedés, nincs család, biztonság, kultúra nélkül nincs ország - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtök este Sárospatakon, a 24. Zempléni Fesztivál nyitóhangversenye előtt tartott beszédében.

A Rákóczi Vár udvarán, telt ház előtt a miniszter úgy fogalmazott, hogy a gazdasági növekedés csak akkor lehet tartós, ha helyi kincsből nő ki. Példaként említette a tájat, a bort, a turizmust, a levegőt, a földet, a vizet és "nagybetűvel" a kultúrát. Mint mondta, kultúra nélkül a gazdasági növekedés semmit sem ér, nem lehet tartós.

Hozzátette, hogy a kultúra az egyik legfontosabb eleme a tartós jólétnek és az élhető vidéknek egyaránt.
"A művészetben, a kultúrában találjuk meg a megtartó erőt", és ehhez kell kapcsolódnia a gazdaságnak – hangsúlyozta a tárcavezető, hozzáfűzve: ez egy erős eszköz, ez egy igazi lehetőség arra, hogy jobb, teljesebb és minőségibb legyen az életünk.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy a kultúrát úgy kell továbbadnunk, ápolnunk, újra felfedeznünk, hogy "itthon tartsa a fiainkat és a lányainkat", és ha el is mennek, "ez hazahúzza őket" – fejtette ki álláspontját.

Annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarország a fesztiválok országa lesz. A zempléni pedig kiemelkedik ebből a sorból például a minőségével, amelyet kínál, illetve azzal a szellemiséggel, amely a fiatalok bekapcsolását jelenti a művészet vérkeringésébe. Hozzáfűzte, hogy a rendezvény példát mutat a helyiek, a településvezetők összefogásával és a közönségével is.

zempleni_fesztival_mti.jpg

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje a Zempléni Fesztiválon a sárospataki Rákóczi-várban 2015. augusztus 13-án. MTI Fotó: Vajda János

A 24. Zempléni Fesztivál a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével kezdődött. A programsorozat augusztus 23-áig operett-előadással, komolyzenei és dzsesszkoncertekkel is várja a látogatókat. A rendezvény 11 napján egész Zemplént "megzenésítik", hiszen pincészetekben, kistelepülések templomaiban, kastélyokban, várakban és négy város különböző helyszínein várják a látogatókat.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat