2024. augusztus 23. Bence
Riz Gábor: „Harmincötmilliárd juthat Miskolcra a következő hat évben”
Miskolc TV
|
2015. augusztus 28. 21:06
|
frissítve: 2015. augusztus 31. 09:21
Mintegy 1200 milliárd forintot fordíthatnak fejlesztésre a megyék, valamint a megyei jogú városok a 2014-2020-as uniós ciklusban. Erről beszélt Borsod-Abaúj-Zemplén megye fejlesztési biztosa Miskolcon.

Riz Gábor elmondta,hogy Borsodba 93, Miskolcra pedig 35 milliárd forint juthat ebből a keretösszegből, a következő hat évben. A pénzt elsősorban munkahelyteremtésre, ehhez kapcsolódó technológiai és logisztikai fejlesztésekre lehet elkölteni, mivel jelenleg ezeken a területeken van lemaradva a megye.

riz_gabor_150828_ja_2.jpg

Fotó: Juhász Ákos

– Ma már a megyében az egyik legnagyobb probléma nem a munkaerő vagy munkahelyek hiánya – mondta Riz Gábor, a Borsod Abaúj-Zemplén megyei fejlesztési biztos, Fidesz KDNP-s országgyűlési képviselő –, hanem a felkészült munkaerő hiánya. Ez a legnagyobb kritikus pont ebben a megyében. Míg a korábbi időszakban mindenki azt mondta: munkahelyet,munkahelyet,munkahelyet, most azért kiáltanak a szereplők, éppúgy az önkormányzati, mint a gazdasági területen, hogy felkészült munkaerőt, mégtöbbet, mégtöbbet és ebben valamennyi szereplőnek nagyon fontos feladata van – tette hozzá a politikus.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat