Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg a közös, ünnepi közgyűlést. Beszédében emlékeztetett rá: óriási bátorságra volt szükség, hogy a világ egyharmadát uraló sztálinizmus ellen felkeljen egy picike nép. Magyarország azonban azt mondta: ”ebből elég! Diktatúra helyett demokráciát!” Nem csak kimondták, tettek is érte. A pesti srácok, az egyetemisták, a diósgyőri kohászok, bányászok… cselekvő bátorságára volt szükség a forradalom győzelméhez.
1956-ban kiderült, hogy a kommunizmus nem mindenható. „A szabad világ számára fellélegzést, örömöt, az elnyomott népeknek pedig reményt jelentett a magyar forradalom győzelme” – értékelte az események nemzetközi jelentőségét a közgyűlés elnöke. „Nem akartak mást, csak békében, demokráciában, magyarként élni szülőföldjükön.” A szovjetek és hazai kiszolgálóik azonban rátámadtak a magyar népre, elképesztő túlerővel legyőzték és Haynaut felülmúló, kegyetlen bosszút álltak. Később mindent elkövettek, hogy elhallgassák 1956 igazságát, meghamisították a történelmet, azonban a hamu alatt sosem hamvadt el a parázs, végül 1956 verte az utolsó szögeket a bukott rendszer koporsójába. „1956 politikai öröksége a független, demokratikus Magyarország. Féltve őrizzük a szabadság lángját”- zárult az ünnepi beszéd.
Ezt követően a megyei önkormányzat által alapított kitüntető díjakat adott át a Török Dezső és Bánné dr. Gál Boglárka alelnök.