2024. október 02. Petra
Balog Zoltán: Magyarország nem lehet erős a vidék megújulása nélkül
MTI
|
2015. november 07. 13:42
|
frissítve: 2015. november 09. 12:58
A magyar vidék megújulása nélkül Magyarország sem lehet erős - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Göncön, a Károli Gáspár Program szombati zárórendezvényén.

balogz.jpg

Fotó: tirek.hu

Az istentisztelet keretében tartott ünnepségen Balog Zoltán a köszöntőjében azt mondta, Magyarország és a főváros is merít a vidék erejéből, abból a forrásból, ahol még mindig tiszta a víz. Hozzátette, hogy a magyar vidék és a kultúra ereje segíthet a magyarság megtartásában. 

Klebelsberg Kunó egykori minisztert idézve úgy fogalmazott: az élet a magyar nyelv és a magyar kultúra erejében van, nem pedig a hadseregben és a fegyverekben.

A tárcavezető kitért arra, hogy a magyar nyelv művelése, birtoklása, őrzése rokon a hit megőrzésével és erejével. "Ez a nyelv tartott meg bennünket" - mutatott rá a politikus. 

Emlékeztetett: Károli (Károlyi) Gáspár református bibliatudós 425 évvel ezelőtt fejezte be a Szentírás magyar nyelvre fordítását. Véleménye szerint e nélkül ma már nem beszélnénk magyarul. 

A Károli Gáspár Program záró rendezvényén a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, Csomós József ismertette a projekt részleteit. Emlékeztetett arra, hogy ötletgazdaként 2013-ban vázolta fel a programot.

Azt mondta: a program három része "a fordítót, a nyomtatást és az emlékezést" fogja össze. Hozzáfűzte: a fordító mint alkotóelem a gönci római katolikus templom restaurálását tartalmazta. Felidézte, hogy a hiedelmek szerint ennek altemplomában feltételezték Károli Gáspár sírját. A rekonstrukció során a régészeti feltárás ezt nem bizonyította, eszerint a bibliatudós máig ismeretlen helyen nyugszik. 

A nyomtatás részével kapcsolatban kiemelte a vizsolyi templom felújítását, freskóinak restaurálását és a templom melletti ingatlanban a nyomtatástörténeti kiállítás megvalósítását. 

A Károli Gáspár Program harmadik része az emlékezés kategória, amelynek részeként átalakították a gönci református templomot, illetve a Károli Gáspár Múzeum bővítésével létrehozták azt a fogadóteret, ahol Biblia kiállítás és látogatóbarát helyszínek jöttek létre. 

A minisztérium és az egyházkerület között aláírt együttműködési megállapodás a Károli Gáspár Programot beemelte a reformáció 500 éves jubileumára készülő rendezvények sorába. A projekt 450 millió forintba került - jegyezte meg a püspök.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat