Ismét a Dunaújvárosi Acélbikák látogatnak el a Népkertbe.
– A sorsolás szeszélye rövid időn belül másodszor hozza Miskolcra őket – kezdi Mayer Péter. – Legutóbb jól tudtuk kezelni a játékstílusukat, bár egy kicsit nehézkesen indult a meccs. Most pontosan az a célunk, hogy elkerüljük ezeket a hullámvölgyeket a saját játékunkban. Úgy érzem, hogy az elmúlt hetekben egyre jobban körvonalazódott az a fajta stílus, ami nekünk jól megy, és ezt kell nekünk mérkőzésről mérkőzésre tökéletesíteni.
Ez a játék a korong megbecsülésén, a támadások jó felépítésén, az öt játékos egységes védekezésén alapul – fűzte hozzá a vezetőedző.
– A Dunaújváros sokat dolgozó csapat, amely szívesen él azzal a fegyverrel, hogy lecsap az ellenfél hibáira, és a maga javára fordítja azokat. Nagyon kevés teret kell nekik hagynunk, és nekünk kell diktálni a meccs tempóját. Ezek révén dominálhatjuk, és persze megnyerhetjük a mérkőzést – hangsúlyozta a Macik vezetőedzője.