Hogyan lettél a DVTK hangulatfelelőse?

Hosszú éveken keresztül kiváló hangulatot teremtett a Diósgyőri Stadionban Veres László, aki 2005-ben úgy döntött, hogy visszavonul a pálya széléről. Az akkori klubvezetés meghirdette a helyét, amire némi baráti unszolásra én is beadtam a pályázatom, hiszen 1996 óta az Emigrantes rojos szektorából néztem a meccseket, és közben 2001-től rádióztam is. A jelentkezők közül végül hárman kaptuk meg a lehetőséget, hogy „élesben” bizonyítsunk, Csordás József és a jelenlegi sajtófőnök, Demkó Norbert volt az ellenfél. Októberben, egy Sopron elleni találkozón mindhárman megjelentünk a meccs előtt, és én húztam ki az egyes számot, azaz kezdhettem is. Azonban egy technikai hiba miatt nem működött tökéletesen a hangosítás, így végül 2005. december 3-án, azaz napra pontosan tíz éve hallhattak először a DVTK szurkolói egy MTK elleni mérkőzésen. A klubvezetés és a drukkerek egyöntetű döntése alapján rám esett a választás, és én lettem a DVTK hangja. Eleinte szokatlan volt, hogy megismertek a szurkolók az utcán, pedig igazából csak „hangban” vettem részt a mérkőzéseken, és tőlem érdeklődtek sok apró információ után, amit sokszor magam sem tudtam. Hú, de gyorsan eltelt ez a tíz év!

Veres Lászlót hívták a válogatott mérkőzéseire is, nehéz volt átvenni tőle a mikrofont?

Igen, nagy volt az elvárás. Eleinte sok kritikát kaptam, ami utána szépen elhalkult. Mintegy két év kellett hozzá, hogy összecsiszolódjunk a szurkolókkal, addigra megszokták a hangomat, az általam képviselt stílust, és kialakult egyfajta kölcsönös bizalom. Mostanra azt már észre sem veszik, ha itt vagyok, ellenben feltűnik, ha hiányzok. Ez a normális állapot, mert ez azt jelenti, hogy jól végzem a munkámat.

Hány mérkőzésen vezényelted a szurkolókat?

Néhány kivételtől eltekintve - amikor halaszthatatlan egyéb elfoglaltságom akadt - ez idő alatt minden hazai bajnoki, Magyar Kupa-, Ligakupa-, Európa Liga-selejtező mérkőzésen én köszöntöttem a szurkolókat. Ha jól számolom, akkor a 250. mérkőzés felé tartok már.

Melyik volt ezek közül a legemlékezetesebb?

Tíz év alatt nagyon sokszor jártam a pokolban és nagyon sokszor a mennyországban, közte pedig a tisztítótűzben. Sok jó mérkőzést sorolhatnék fel, de a 2011 novemberében lejátszott Ferencváros ellenit emelem ki. A találkozó előtt már egy héttel elfogyott minden belépőjegy, zsúfolásig megtelt a stadion, és egy komoly koreográfiát sikerült megvalósítani, kiváló hangulatban kezdődött a mérkőzés. Ebből a szempontból ez a kedvencem.

Azonban nincs két egyforma találkozó, nagyon kell figyelni a szurkolók hangulatára, mikor mire vevők. Minél nagyobb a nézőszám, annál könnyebb a dolgom - a rangadókon még könnyebb -, ellenben félig üres stadionban igen nehéz hangulatot csinálni. De a leghálátlanabb dolog úgy felspannolni a szurkolókat a második félidőre, hogy a szünetben hátrányban van a csapat.

Milyen nehézségei vannak még ennek a munkának?

Úgy kell tűzbe hozni a szurkolókat, hogy közben nekem folyamatosan hideg maradjon a fejem, nehogy elragadjon a hév, és olyat mondjak, ami egy szurkolótól elfogadható, de egy hivatalos műsorközlőtől nem. Legutóbb például Böde Dániel szólt oda a kivonuláskor, hogy „Csak keményen toljad, hogy >>Csak a Diósgyőr!<<, mert ez bennünket spannol!” Nekem akkor is csúcsteljesítményt kell nyújtanom, amikor esetleg a csapat rossz szériában van, és persze nem szabad, hogy rutinszerűvé váljon a feladat. Szerencsére bennem még minden mérkőzés előtt megvan az egészséges drukk.

Ennyi idő alatt voltak konfliktusaid is.

Ezeket sikerült kulturált keretek közt rendezni. Feledi Lászlóval többször is egyeztettünk, hogy ne keresztezzük egymás útját az ultrákkal, mert szükség van rájuk, hogy összefogják a szurkolást, ugyanakkor tőlem is elvárják a nézők, hogy hangulatot csináljak. Mára zökkenőmentesen tudunk egymás mellett élni, hiszen mindkét félnek ugyanaz a célja. De szememre vetették, hogy Debrecenből loptam a „Köszönöm! Szívesen!” formulát, pedig azt egy 2008-as müncheni meccslátogatásomról hoztam haza, és vettem kölcsön a Bayerntől.

Ossz meg velünk, légy szíves, egy kulisszatitkot! Néha hatalmas tömegjelenet közepén ér valaki a labdába, és talál a kapuba, honnan tudod mégis megállapítani, hogy ki a gólszerző?

A pálya széléről valójában sokszor kevesebbet látok a mérkőzésből, mintha a lelátón ülnék, de az évek során megtanultam felismerni a játékosokat mozgásukról is. Volt olyan időszak, amikor nagyobb volt a játékosfluktuáció Diósgyőrben, akkor csak a papíromra tudtam hagyatkozni. Ha ez sem működik, akkor a tartalék játékvezetőtől szoktam megkérdezni, hogy ki a gólszerző.

Meddig szeretnéd még ezt a munkát folytatni?

Hálás vagyok a szurkolóknak, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb csapatánál ilyen hosszú ideje tölthetem be a hivatalos műsorközlői szerepet. Van még bennem tűz, mindenképpen szeretném, ha én jelenthetném be a stadionban, hogy a DVTK megnyerte története első bajnoki címét.