2024. március 29. Aguszta
Újabb karrierlehetőség nyílik a szakképzett miskolci diákok előtt
Kujan István
|
2015. december 08. 17:31
|
frissítve: 2015. december 10. 12:58
Akár 50 diák töltheti majd el gyakorlatát a Takata miskolci gyárában annak az együttműködési megállapodásnak köszönhetően, amit a cég és a Miskolci Szakképzési Centrum vezetője kedden írt alá.
Nem

      A Takata cég 60 ezer négyzetméteres miskolci gyárát kevesebb, mint 1 év alatt építették fel. A termelést már 2014. októberében megkezdték, s a mai napig több mint 650 munkatárs csatlakozott a Takata miskolci csapatához. A létszámot ezer főre fogják bővíteni a jövőben.

takata_szakkepzesi_kozpont_151208_vcs_02.jpg

Fotó: Végh Csaba

Már az új gyár helyszínének megválasztásánál fontos szerepet játszott a szakképzett munkaerő megléte – mutatott rá Kersten Bachmann. A Takata Safety Systems Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, dinamikusan fejlődnének tovább, egy még szélesebb perspektívában gondolkodnak – ennek egyik jele a kedden aláírt együttműködési megállapodás.

– Úgy gondoljuk, hogy a versenyképességünk megtartása szempontjából az egyik legfontosabb az emberi tényező, a tudás. Elengedhetetlen tehát, hogy erre nagy hangsúlyt fektessünk. Nálunk a diákok a legmodernebb technológia felhasználásával fejleszthetik tudásukat és karrierlehetőséget is láthatnak maguk előtt – ecsetelte a miskolci gyár ügyvezető igazgatója.

takata_szakkepzesi_kozpont_151208_vcs_04.jpg

S hogy miben áll az együttműködés a Miskolci Szakképzési Centrummal? Karrierlehetőség, szakmai és nyári gyakorlatok, aktív részvétel a duális képzésben, közös kiállítások, iskolai előadások az autóipar területéről – számtalan olyan eleme van a megállapodásnak, amely hasznos mind a gyár, mind a szakképzési centrum, a diákok számára.

Kersten Bachmann elmondta, éves szinten körülbelül 40-50 diák töltheti náluk a gyakorlati idejét. Ők valós ipari körülmények között a legmodernebb technológiákat ismerhetik meg.

takata_szakkepzesi_kozpont_151208_vcs_12.jpg

Kandó Kálmán Szakközépiskola, Bláthy Ottó Szakközépiskola, Andrássy Gyula Szakközépiskola, Szemere Bertalan Gimnázium és Szakközépiskola – ezek az intézmények tartoznak a Miskolci Szakképzési Centrumhoz. Kovács János, a centrum főigazgatója elmondta, alapvetően az autóiparhoz kapcsolódó képzéseket – CNC-technológus, elektronikai, villamosipari ágazat, illetve műszeripar, mechanikai területek – érinti az együttműködési megállapodás. Elsősorban az ezeken a területeken tanuló diákokat várják tehát a Takata miskolci gyárában, de kisebb részben jöhetnek informatikusok és gépipari területen tanuló diákok is.

takata_151208_vcs_5.jpg

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere az együttműködés kapcsán a szakképzési rendszer átalakításának fontosságáról beszélt. Ennek célja az kell, hogy legyen – mondta a városvezető –, hogy a piaci igényeknek megfelelő, szakképzett munkaerő rendelkezésre álljon – mind közép-, mind felsőfokon.

– Azt látjuk, hogy komoly együttműködés alakult ki a Takata és a szakképzési centrum között. Véleményünk szerint is egy diák számára a legjobb gyakorló hely az adott cég műhelye, az ott található modern gépek – mondta a polgármester.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat