A járművek gyártása ez év közepén kezdődött Lengyelországban és Törökországban. Az elmúlt napokban pedig „saját lábon”, folyamatosan érkeztek a buszok Tiszaújvárosba, ahol a MAN szakemberei az utolsó „simításokat”végzik el rajtuk.
A buszok megkapják a miskolci villamosok dizájnját; így egységes arculatú, közösségi közlekedést szolgáló flottája lesz a városnak. Emellett beállítják az utastájékoztató rendszert, ami a buszok forgalomba állásának egyik alapkövetelménye.
Az ütemezés szerint a buszok leghamarabb jövő év január-februárban állhatnak majd forgalomba. Ezzel párhuzamosan zajlik a munka az MVK miskolci telephelyén is, ahol a buszok üzemanyagtöltő-állomását építik.
A forgalomba álláshoz az autóbuszvezetők gyakorlati oktatására is szükség van, a sofőröknek az autóbuszok menet-, és fizikai tulajdonságainak megismerése után, egyelőre utasok nélkül kell vezetniük az új autóbuszokat.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt pályázat segítségével Miskolc 40 darab szóló és 35 darab csuklós CNG üzemű autóbuszt vásárolt.