Nem ígérkezik könnyűnek a vasárnapi meccs, hiszen egy jó formában lévő Fradi lesz az ellenfél, amely ráadásul legutóbb Miskolcon tréfálta meg alaposan a csapatot.
„Igazi karakterpróba lesz ez a mérkőzés a csapatunknak” – fogalmazott a mérkőzés kapcsán Mayer Péter. – „A legutóbb ellenük valóban történelmi módon rontottuk el a meccset. Háromgólos előnyben elkényelmesedtünk, és olyan hibákat vétettünk, amelyeket a Fradi ki tudott használni. Debrecenben viszont olyan arcát láthattuk a csapatnak, amely szinte pontosan ellentéte volt ennek: a játékosok megmutatták, milyen tökösen is tudnak harcolni egy olyan helyzetben, amikor szinte minden húz lefelé bennünket. Vasárnap erre a karakterre lesz szükségünk a győzelemhez.
A DVTK Jegesmedvék vezetőedzője ismertette: „sajnos most markánsan rövidebb a padunk, mint pár héttel ezelőtt”. Tóth és Szilágyi már korábban kidőlt hosszabb időre, Debrecenben pedig Leppanen és Láda sérült meg. Pavuknak a második 20 perces büntetése volt a debreceni, így az ő esetében automatikusan érvénybe lépett az egy meccses eltiltás.
– Így összesen nyolc csatár és hat hátvéd áll a rendelkezésemre, azaz rájuk vár az a nem könnyű feladat, hogy azt a bizonyos pozitív karaktert bemutassák – emelte ki Mayer Péter.