– Nagyon nagy elvárások vannak a tulajdonosok, a menedzsment és a szurkolók részéről is – mondta Egri István, a DVTK Jegesmedvék elnöke. – Nekünk az a célunk, hogy egy ütőképes csapatot alakítsunk ki. Nagyon erős ellenfeleink lesznek. Nem lesz könnyű ezt létrehozni. Ennek a bonyolult helyzetnek az eredményeképpen döntöttünk így. A csapatnak új motivációra van szüksége. Jason Morgan vette át az irányítást. Szerencsére ő már nyár óta ismeri a sportolókat és a körülményeiket. Azt tartottuk a legcélszerűbbnek, hogy ő legyen a vezető edző.
A klub vezetése kapuspozícióra vár még egy főt, de a csapat összetételén nem kívánnak változtatni, a balszerencsés sérülés- és betegségsorozattól függetlenül sem. Egri István szerint hamarosan újra épen és egészségesen állhat minden játékos a jégre.