Mint ismert, az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává. Ez az ünnep az idősekért van, róluk szól. Fontos azonban, hogy az év minden napján odafigyeljünk rájuk, törődjünk velük. Mint Hanák Pálné, a Szépkorúak Háza ügyvezetője is kiemelte a szerdai megnyitó ünnepségen, az intézményben a nap 24 órájában biztosítják a gondoskodást és a szeretetet lakóik számára. „Magam is szeretek sok időt tölteni közöttük, mivel meglátásom szerint sokat tanulhatunk a szépkorúaktól, olyan dolgokat is, amikről a könyvekben nem olvashatunk”, fogalmazott. Az ügyvezető kiemelte, októberben rengeteg programmal készülnek az Idősek havának megünneplésére.
Kriza Ákos köszöntőjében az Idősek Hónapja kapcsán kiemelte, Miskolcon nemcsak októberben, hanem egész évben nagy gondot fordítanak az idősekre. A számtalan rendezvény megszervezése mellett a városvezetés megbecsülése jeléül elindította a Salkaházi-programot is.
– Fontos, hogy akik Miskolcot, Magyarországot építették, jól érezzék magukat nyugdíjas éveik alatt is. Igyekszünk ehhez megteremteni a megfelelő hátteret – mondta a polgármester, aki a program szombati rendezvényére invitálta a Szépkorúak Háza lakóit is, sőt 100 belépőt is felajánlott a zenés műsorra.
Az Idősek hónapja alkalmából Kenéz Éva Mária ellátott mondott köszöntőt, melyben kiemelte, ők az elődeik életéből merítettek példát, amit aztán tovább is adtak utódaiknak. A Szépkorúak Háza nyugdíjasa külön megköszönte a polgármesternek és Katona Ferenc önkormányzati képviselőnek, valamint a képviselőtestületnek a Salkaházi-program által nyújtott támogatást.
Az intézmény ellátottjainak műsorában évről évre egyre többen vesznek részt – ez is mutatja, mennyien megőrzik aktivitásukat nyugdíjas éveik alatt is. A szerdai programon is többen szavaltak verset, az intézmény népdalköre pedig egy népdalcsokorral készült. A napot Gyurkovics Gábor trombitaműsora zárta, de ezzel még koránt sem zárult az intézményben az Idősek Hónapjának programsorozata. Előadások, megemlékezések, nyílt nap és szüreti mulatság is várja majd a Szépkorúak Háza ellátottjait októberben.