2024. október 05. Aurél
Ezért rúgták ki Rudolf Gergelyt a Videotontól
bors.hu
|
2016. március 17. 11:49
|
frissítve: 2016. március 18. 19:13
A Bors cikkében annak járt utána, miért nem látogathatja Rudolf Gergely szerda óta a Videoton első és második csapatának edzését sem.

     A 31 éves Rudolf Gergely szerda óta nem látogathatja a Videoton első és második csapatának edzését sem. A Bors érdeklődött a klubnál, hogy miért mondtak le végleg a játékosról, de részletekbe nem kívántak bocsátkozni. Rudolfnál is puhatolóztak, ám ő „lecsapta a telefonját”.

rudolf_gergely_ill.jpg

A lap úgy tudja, hogy a Vidi vezetőinek a borzasztóan gyenge forma mellett abból lett elegük, hogy a futballista folyamatosan sérültet jelentett, miközben bónuszok nélkül felmarkolt havi 10 ezer eurót (3 millió forintot).

A fehérvári klubban folyamatos „sérülései” miatt tavaly nyár óta csak hét bajnokin lépett pályára, egyiket sem játszotta végig, mindössze 230 percet töltött a gyepen, gólt nem szerzett.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat