A második negyedévben a foglalkoztatottak száma 5,2 százalékkal emelkedett, a munkanélkülieké pedig 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A munkanélküliségi ráta 12,2 százalék volt, 1,4 százalékponttal kisebb, mint egy éve.
Június végén 4857 betöltetlen álláshelyet jelentettek be, számuk 79 százalékos emelkedést jelent egy év alatt.
Ugyancsak kedvező hír, hogy az idei első félévben a megyei székhelyű gazdasági szervezetek által megvalósított beruházások mértéke 53 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Az első fél évben a négy főnél többet foglalkoztató megyei vállalkozások termelési értéke összehasonlító áron 3,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A megyében az ipari produktum 1139 milliárd forint volt, az országos 9 százaléka. Az egy lakosra jutó termelési érték 31 százalékkal volt magasabb a hazai átlagnál.
„Örömteli, hogy folytatódott a gazdaság élénkülése megyénkben, amelynek köszönhetően javult a foglalkoztatottság, kevesebb a munkanélküli – értékelte a statisztikai jelentést Mengyi Roland. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke hozzátette: „természetesen van még bőven tennivalónk, de a felsorolt adatok jelzik, hogy jó úton járunk”.