2024. augusztus 23. Bence
Abszurd történet: buszmegálló üvegtábláját helyezték az úttestre, mint egy ugratót
minap.hu
|
2016. május 26. 09:19
|
frissítve: 2016. május 27. 13:11
Három fiatalkorú fiú a hejőszalontai buszmegálló oldalsó üvegtábláját kiemelte és az úttestre helyezte, az éjszakai sötétségben egy autó neki is ütközött.

      Egy januári estén a két 15 éves és egy 17 éves fiú a hejőszalontai temetőben tartózkodott, amikor az az ötletük támadt, hogy a közeli buszmegálló üvegtábláját az úttesten kellene elhelyezni. Kiemelték a vas tartókeretből a 180x150 cm méretű üvegtáblát, majd az úttestre vitték. Itt két betondarabbal feltámasztották a haladási iránnyal szemben, mint valami ugrató rámpát.

Röviddel ezután haladt arra a sértett férfi által vezetett autó, négyen ültek benne. A sofőr az utolsó pillanatban vette csak észre a csillogást, így sem fékezni, sem kikerülni nem volt ideje a közel 3 négyzetméteres üvegtáblát. Nekiment. Az üveg összetört, az autóban kár nem keletkezett.

police.jpg

A három fiatalkorú cselekménye alkalmas volt arra, hogy a közúton közlekedők életét és testi épségét veszélyeztesse. Az üvegtábla pótlása 53 ezer forintba került.

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség a három vádlottal szemben közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt emelt vádat. Mindhármuk esetében próbára bocsátást indítványozott, pártfogó felügyelet mellett. Indítványozta a bíróságnak, hogy a fiatalkorú vádlottak külön magatartási szabályként vegyenek részt a pártfogó felügyelői szolgálat által szervezett közösségi foglalkoztató programban.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat