2024. október 21. Orsolya
Dejan Karan a DVTK játékosa
dvtk.eu
|
2016. július 13. 13:06
|
frissítve: 2016. július 14. 13:33
Dejan Karan személyében egy korábban Magyarországon, Kecskeméten már futballozó, 27 esztendős középső védőt igazolt a DVTK. A 190 centiméter magas újvidéki születésű játékos kétéves szerződést kötött a Diósgyőrrel.
Nem

Dejan Karan a szerbiai Vojvodinában kezdte labdarúgó pályafutását, 2006 és 2013 közötta a szerb, illetve a montenegrói élvonalban szerepelt. 2013 nyarán a Kecskeméti TE labdarúgója lett, az NB I-ben 55 mérkőzésen lépett pályára a lila-fehérek játékosaként. Egyetlen magyar élvonalban szerzett találatát 2015. március 7-én szerezte a KTE - DVTK mérkőzésen, amelyet végül a kecskemétiek nyertek 2-1 arányban. A kecskeméti légióskodást követően lett az albán rekordbajnok, a KF Tirana labdarúgója 2015-ben.

– Dejan Karan belső védő poszton bevethető játékos, aki korábban már játszott Magyarországon, így nem volt ismeretlen számunkra – mondta el Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Elsősorban kiváló fejjátékával hívta fel magára a figyelmet. Legutóbb az albán első osztályban szereplő Tiranában szerepelt, a bal és jobb belső védő poszton egyaránt bevethető játékos. Biztos vagyok benne, hogy erőssége lesz a csapatnak.

dvtk_uj_jatekos.jpeg

– Egy évig Albániában játszottam, de vissza akartam jönni Magyarországra, és most boldog vagyok, hogy itt lehetek – mondta Dejan Karan. – Hiszem, hogy most jobb lesz a csapat, mint tavaly volt. Én a maximumomat fogom nyújtani, profi vagyok, de erről nem beszélni szeretnék, hanem majd a pályán akarom bebizonyítani.

dvtk_uj_jatekos_dejan.jpeg

Fotó: Szabó Krisztián

Névjegy

Teljes név: Karan Dejan
Keresztnév: Dejan
Vezetéknév: Karan
Születési hely: Novi Sad (Újvidék), Szerbia
Születési idő: 1988. augusztus 13.
Nemzetiség: szerb
Magasság: 190 cm
Poszt: hátvéd

Pályafutás

NB I-es mérkőzés/gól: 55/1

2016/2017 Diósgyőri VTK
2015/2016 KF Tirana (Albánia, I. osztály) 25/2
2014/2015 Kecskeméti TE (NB I.) 28/1
2013/2014 Kecskeméti TE (NB I.) 27/0
2013 Voždovac (kölcsönben) 16/1
2012 Javor Ivanjica (kölcsönben) 1/0
2009 Novi Sad (kölcsönben) 13/0
2008 Palić (kölcsönben) 13/0
2007/2008 Mralost Podgorica – montenegrói (kölcsönben) 22/0
2007 Proleter (kölcsönben) 8/1
2006/2007 Sloga Temerin (kölcsönben) 13/1
2006-2013 Vojvodina 32/0

Válogatott

2010 U20 Szerbia 1/0

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat