2024. szeptember 30. Jeromos
Hosszú elődöntős 100 méter háton
mti.hu
|
2016. augusztus 07. 18:44
|
frissítve: 2016. augusztus 07. 18:44
Az immár olimpiai bajnok Hosszú Katinka a vasárnapi előfutamokból a negyedik legjobb idővel jutott a 100 méter hát elődöntőjébe a riói ötkarikás játékokon.

A szombaton 400 méter vegyesen világcsúccsal aranyérmes versenyző a legerősebb futamban harmadikként csapott célba 59.13 másodperces idővel.

– Az volt a lényeg, hogy bekerüljek, de ez most nem esett jól, hiszen tegnap fél négy volt már, mire ágyba kerültem. Ez a szám is ugyanolyan fontos számomra mint a többi – közölte a vegyes zónában Hosszú, aki elmondta, nyugodt éjszakája volt, amin maga is kicsit meglepődött. – Azt hittem, ha meglesz az arany, akkor nem fogok tudni aludni, ennek ellenére inkább nyugodtságot éreztem, és jól aludtam.

A Vasas 27 éves úszója magyar idő szerint a hétfőn 4.29-kor kezdődő elődöntőből próbál majd a nyolcas fináléba jutni a szám Európa-bajnoki ezüstérmeseként.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat