A Lévay Gimnázium tornatermének építéséhez korábban telepített toronydarut elbontják, ezért lezárják a Papszer Kálvin és Rákóczi utca közötti szakaszát 2019. március 4-én, hétfőn 06.00 és 18:00 óra között - tájékoztatta portálunkat Miskolc polgármesteri hivatala.
A teljes selyemréti lakóövezet komfortosabb lesz, miután egészségügyi gallyazáson, fakivágáson és forgalmirend-változáson esik át – mondta el szerdai, helyszíni sajtótájékoztatóján Katona Ferenc önkormányzati képviselő. A lakóövezet gallyazása február 25-én kezdődött, a forgalmi rend változásának javaslatáról pedig csütörtökön tart lakossági fórumot Katona Ferenc.
A Kanári-szigetek és a Kolorcity lesz idén a „Menjünk világgá…!” Utazási kiállítás két díszvendége. A régió legnagyobb idegenforgalmi rendezvényére március 8-án, és 9-én várják az érdeklődőket az ITC székházba. Közel száz kiállító kínál számos kedvezményt az utazni vágyóknak.
Novák Irén, a Miskolci Kulturális Központ ügyvezetője az idei Becherovka Miskolci Farsangot értékelve elmondta, a hideg idő ellenére is rengetegen látogattak el a rendezvény idején a belvárosba. A farsang csúcspontja vasárnap este a Deák Bill Gyula koncert volt, amikor szinte egy tűt sem lehetett leejteni a Szent István téren. A miskolci programkavalkád a következő hónapokban is folytatódik.
Egyre határozottabban állíthatjuk, Miskolc gasztrokultúrája szárnyal. A Volkswagen-Dining Guide Étteremkalauz már tavaly is méltatta a Pizza, Kávé, Világbéke étterem, és a Desszertem cukrászda kínálatát – idén sem maradtak ki a listából. Megszülettek a 2019-es gála eredményei:
A szeptember 14-én rajtoló férfi NB I/B-s kosárlabda bajnokságra gőzerővel készül a MEAFC gárdája. Az egyetemisták bő két hete, napi két tréningen vesznek részt és hetente két edzőmérkőzés is szerepel a programban. A második felkészülési meccs augusztus 17-én, pénteken lesz Egerben, a zöld-csoportos helyi egyetemisták ellenében.
Feleslegesen pusztítják a beporzó rovarokat egyes növényvédő szerek egy európai szakértői testület szerint, melyben a Magyar Tudományos Akadémia két szakértővel képviseltette magát – olvasható az MTA honlapján megjelent közleményben.
Kártérítési pert indított a Magyar Állam az ellen az ügyintéző és bűntársai ellen, akik a Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában dolgozva 127 ügyfél nevére végeztek utalásokat – saját célra.