2024. augusztus 23. Bence
Csaknem negyven ittas vezetőt tartogatott a négynapos ünnep
Miskolc TV / minap.hu
|
2017. április 18. 14:44
|
frissítve: 2017. április 19. 08:50
A megyében csaknem negyven ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a négynapos hosszú hétvégén, és öt sérüléssel járó baleset történt. A rendőrség nemcsak az ünnep alatt ellenőrizte fokozottan az utakat, már április 10-e óta jelen vannak, az akciójuk pedig egészen május közepéig tart majd. A tűzoltóknál és a mentőknél csendesebben telt az ünnep, egy átlagos naphoz képest semmi rendkívüli nem történt.

kozuti_ellenorzes_160324_vcs_09.jpg

Korábbi felvétel

A rendőrség már a négynapos hosszúhétvége előtt elkezdte a fokozott ellenőrzéseket. Ennek ellenére a hosszú hétvégén sok ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

– Mintegy nyolcezer gépjárművezetővel, illetve járművezetővel szemben alkalmaztunk alkoholszondát, és sajnos azt kell mondani, hogy a járművezetők nem nagyon tanulnak: harmincnyolc esetben pozitívnak mutatkozott az alkoholszonda – mondta Pitkó László, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának osztályvezetője.

Bár véget ért a húsvét, az ellenőrzéseknek még nem lesz vége. A rendőrség akciója egészen május közepéig tart. A Közlekedésrendészeti Osztály vezetője azt mondja, szeretnék kiszűrni a fogalomból a gyorshajtókat, az ittas vezetőket és elérni azt, hogy kevesebb halálos kimenetelű baleset legyen a megyében.

vologda_lakastuz_170414_ki3.jpg

Pénteken pedig tűz ütött ki az egyik tízemeletes társasház harmadik emeletén a Vologda utcában. Ezenkívül még két jelentősebb tűzesethez riasztották a tűzoltókat a hosszúhétvégén a megyében.

– Rátkán egy családi ház konyhájában égtek berendezési tárgyak – számolt be róla Dojcsák Dávid, a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. – Putnokon egy vegyes használatú ingatlanban keletkezett tűz, amely kis mértékben átterjedt az épület tetőszerkezetére is. Az esetek során személyi sérülés nem történt.

A katasztrófavédelem szóvivője azt mondta, a riasztások és káresetek számát tekintve átlagosan teltek a hosszú hétvége napjai. Így volt ez a mentőknél is. A Miskolci Mentőállomás vezető mentőtisztje elmondta, egy átlagos naphoz képest semmi rendkívüli nem történt.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat